Aki önszántából lemond a csokiról, az az élet egyik nagy örömétől fosztja meg magát – emlékezett egy olvasmány fontos mondatára ismerősöm. Azzal folytatta, bár a lemondások edzik csak igazán akaraterőnket, tesznek minket erőssé, nem biztos, hogy muszáj annyira edzettnek, annyira erősnek lennünk.
Keresés
Keresni kellene egy kemencét
Akkoriban, a hatvanas években a folyók vize tiszta volt, és a levegő sem volt szennyezett. Ezért finom illatokkal is tele volt gyermekkorunk, nem csak ízekkel. Pontosan emlékszem a hársak illatára és az orgonáéra.
Érik a ropogós cseresznye
Édes, tápláló, mégse hizlal; 10 dkg alig 50-60 kalóriát tartalmaz, de sok A-vitamint, jódot, káliumot. A franciák cseresznyekúrát tartanak ilyenkor, hisznek ugyanis abban, hogy gyógyítja az artritiszt.
Horoszkop
A munkájában nagy dicsőséget szerez, nem győzi majd ünnepelni, és még a magánéletében is siker várható. Mindenekelőtt például gyermekáldás.
Ha vásárolni megy, kizárólag saját elképzeléseire hallgasson, ne hagyja, hogy rábeszéljék valamire, amit nem is szeretne megvenni.
Munka a világhálón
Manapság már az interneten is kereshetünk munkát. Több olyan honlapot is felkereshetünk, amelyek nyári munkát ajánlanak a diákok számára. Ilyen például a www. profesia.sk, ahol kategóriák szerint válogathatunk a munkákból. Az egész országra kiterjedő hálózata van a www.studentservis. sk szolgáltatásnak.
Mit várnak a nyári munkát végző diáktól?
1. Bármilyen munkakörben dolgozunk is, a legfontosabb az udvariasság az ügyfelekkel.
2. Pontos munkakezdés. A cégek a nyári diákmunka esetében ugyanúgy megkövetelik a pontosságot és alaposságot, mint az állandó munkatársaiktól.
3. Jó nyelvismeret.
A diákok is adóznak
A nyári munka nem csak gondtalan pénzszerzési lehetőséget jelent. Ha nem figyelünk, könnyen meggyűlhet a bajunk a munkáltatóval. Ha szerződést kötünk a nyári munkáról és kárt okozunk a munkáltatónak, akkor ugyanúgy bírálnak el bennünket, mint a cég állandó alkalmazottait.
Mindenképpen írásban kössünk szerződést!
Legalább 15 évesnek kell lennie annak, aki dolgozni szeretne. A törvények szerint e kortól kezdve teljes felelősséggel felvállalhatjuk a munkaviszonyból eredő jogokat és kötelességeket.
Gyors nyári zsebpénzpótlás
Itt a nyár, lassan vége a felvételiknek és a vizsgaidőszaknak. Ilyenkor rengeteg diák néz pénzkereseti lehetőség után. És nem csak ők. Mivel a nyári szabadságok miatt rengeteg ember helyettesítését meg kell oldani, ilyenkor azoknak is nagyobb az esélyük, akiknek nincsen állandó munkahelyük.
Tyúkárverés a bíróságon
Róma. Tyúkokat árverezett tegnap az észak-olaszországi Bolzano bírósága, amely azért kobozta el az egyik őstermelőtől a 178 szárnyast, mert az az előírásokkal ellentétben „méltatlan” körülmények között tartotta állatait. Az „embertelen körülményekből” állatokat darabonként 10 eurós kikiáltási áron hirdették meg.