ÚJ SZÓ-TUDÓSĺTÁS
Pozsony. A kommunista Mikuláš Juščík az iránt érdeklődött, Mikuláš Dzurinda nem érez-e bűntudatot a szlovák katonák iraki tragédiája miatt. A kormányfő szerint a honatya politikai tőkét akar kovácsolni a szerencsétlenségből. Juščíknak nem tetszett, hogy Mikloš a válaszban Szaddám Husszeinre utalt.
Keresés
Martin Fronc lemondását követelte az ellenzék
Még nem vizsgálódnak
Pozsony. Elkallódott a Szlovák Nemzeti Párt európai parlamenti választási panasza, melyben azt nehezményezte, hogy az elektronikus média beszámolt a belügyminisztérium közleményéről, mely szerint kihúzták Peter Súlovskýt a belügyi jegyzékből.
Pénzszűkében a gazdák
Pozsony.
Kártyával a feketemunka ellen
Pozsony. A feketemunka évente hatalmas kieséseket jelent az állami költségvetésnek, ezért a munkaügyi tárca a jövő évtől külön törvénnyel próbálja meg felvenni a harcot ellene. A minisztérium még e héten tárcaközi egyeztetésre bocsátja az illegális foglalkoztatásról szóló törvénytervezetet.
A levéltetvek már a kajszit is szívogatják
A kiskertészek számára sok meglepetést tartogat az idei időjárás. A kiadós csapadék hatására jelentősen megnőtt a kórokozók és kártevők száma, és robbanásszerű gyomosodás állt be az egyes kultúrákban.
Védekezzünk a kártevők és kórokozók ellen
A gyümölcshullást okozó szilvamoly április végétől június közepéig rajzik. A kártevő első nemzedéke hernyóinak károsítása következtében az éretlen, zöld gyümölcs lehullik a fáról. Valamennyi molykártevő ellen a tojásrakás és a lárvakelés idején védekezhetünk a legeredményesebben.
A fő fertőzési forrás a talaj
A botrítisz a szamóca egyik leggyakoribb veszedelmes betegsége. A legsúlyosabb kárt a bogyók rothadásával idézi elő.
Olcsó, ám hasznos talajtakaró anyagok
A mulcs a kertészkedők számára nem ismeretlen fogalom. A szakirodalom szerint tulajdonképpen bármilyen anyagot lehet talajtakarásra hasznosítani.
Moníliás ágak, levelek
Egyre gyakrabban nézünk fel a meggy és cseresznyefákra, hiszen a korai fajták már érnek. Most vesszük észre, hogy nagyon sok az elszáradt levél, főleg az új hajtásokon. Ezeken új levél már hajt.
Károsít az amerikai szövőlepke
Mintegy harminc éve már, hogy az amerikai fehér szövőlepke károsítja a gyümölcs- és díszfáinkat. Báb alakban kéregrepedésekben, kerítések, házak deszkarepedéseiben telel át. Mivel idén a kemény tél elmaradt, egyedszámuk felszaporodására kell felkészülnünk.