Jeruzsálem. Újabb bizalmatlansági indítványokat élt túl Ariel Saron izraeli miniszterelnök kisebbségi kormánya. A Sasz ultraortodox vallási párt a jobboldali kormány szociális politikája, a növekvő munkanélküliség miatt nyújtott be bizalmatlansági indítványt, amelyet a kneszet 55 szavazattal 50 ellenében elutasított.
Keresés
Meghosszabbították az ultimátumot
Szöul/Moszul. Meghosszabbították ultimátumukat, de egyelőre nem tudni, hogy meddig hajlandók várni követeléseik teljesítésére a dél-koreai túsz iraki fogva tartói.
Válság egy naszád miatt
London. Diplomáciai válsággá érett három brit tengerészgyalogsági őrnaszád hétfői iráni lefoglalásának ügye, miután Nagy-Britannia hivatalosan is magyarázatot kért Teherántól a történtekre, és Londonban olyan felvételek mutattak be, amelyeken az elfogott katonák bekötött szemmel voltak láthatók.
Meglőtte az eladónőt az ékszerrabló
Pozsony. Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a személyt, aki tegnap délelőtt kirabolta a főváros Trencséni utcájában található ékszerkereskedést. A férfi arcon lőtte az eladónőt, majd az üzletből magával vitt negyvenezer koronát érő árut.
Féltik az ország függetlenségét
Pozsony. Szlovákia lakosságának 45 százaléka fél attól, hogy az európai uniós csatlakozás után részben vagy teljesen elveszítjük függetlenségünket – tükrözi a Tambor Slovakia ügynökség közvélemény-kutatásának eredménye. A megkérdezettek 11 százaléka egészen biztos ebben.
Karácsonyig előzetesben maradnak
Pozsony. Decemberig biztosan rács mögött marad Vladimír F. és Marián Š., a Horizont Slovakia és a BMG Invest pénzügyi szolgáltató többmilliárdos csalással gyanúsított két vezetője. A Legfelsőbb Bíróság az illetékes ügyész javaslatára hétfőn döntött az előzetes letartóztatás december 26-áig való meghosszabbításáról.
Elsőként kapunk a strukturális alapokból
Pozsony. „Szlovákia az unió új tagállamai közül elsőként jut hozzá a strukturális alapokból származó támogatáshoz – állítja Gyurovszky László régiófejlesztési miniszter. – Ezzel cáfoljuk egyes politikusok állításait, melyek szerint az év végéig egyetlen eurót sem tudunk meríteni az alapokból.
Befejeződik a Szigetköz elárasztása
Győr. Vége a Szigetköz elárasztásának; az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerint megkezdik a Dunacsúnynál két héten keresztül átadott többletvíz csökkentését. A magyar szakemberek kérésének megfelelően Szlovákia ma délelőtt a dunai vízhozamot szakaszosan csökkenti.
Emelkednek a pedagógusfizetések
Pozsony. Augusztus 1-jétől 7 százalékkal nőnek a pedagógusbérek. Az erről szóló kormányrendeletet ma vitatja meg a kormány. A közalkalmazottak fizetése a kollektív szerződés értelmében emelkedik, ezért nem lehet gond a valorizáció jóváhagyásával.
Fiktív cégek, valódi bűnök
Pozsony. Tudatos csődeljárással foglalkozó cégek hálózatának felgöngyölítésével foglalkozik a rendőrség; a hálózat a számukra megfelelő csődbiztos kiválasztása érdekében egyes bírókkal is összejátszik. E tényt Daniel Lipšic igazságügy-miniszter sem tagadta, sőt máris több pozsonyi bíró ellen eljárást kezdeményezett.