Elsőként kapunk a strukturális alapokból

Pozsony. „Szlovákia az unió új tagállamai közül elsőként jut hozzá a strukturális alapokból származó támogatáshoz – állítja Gyurovszky László régiófejlesztési miniszter. – Ezzel cáfoljuk egyes politikusok állításait, melyek szerint az év végéig egyetlen eurót sem tudunk meríteni az alapokból.

Pozsony. „Szlovákia az unió új tagállamai közül elsőként jut hozzá a strukturális alapokból származó támogatáshoz – állítja Gyurovszky László régiófejlesztési miniszter. – Ezzel cáfoljuk egyes politikusok állításait, melyek szerint az év végéig egyetlen eurót sem tudunk meríteni az alapokból.” Az első támogatást 190 millió korona értékben a szociális ügyi minisztérium használhatja fel, az összeget már júliusban átutalják. A tárca a februártól életbe lépett foglalkoztatási támogatásokat finanszírozza belőle, melyek költségeit eddig saját forrásból fedezte. Ebben az évben egymilliárd korona uniós támogatás felhasználását tervezik, ami Ľudovít Kaník miniszter szerint hozzájárulhat a munkanélküliség további csökkenéséhez. Szlovákia a 2004–2006-ban 1,7 milliárd eurós támogatáshoz juthat az EU-tól, az összeg tíz százalékát előlegként már ebben az évben megkaphatjuk. (l. p. j.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?