Szepsi. A két hétig éhségsztrájkot folytató munkásnő nem érzi biztonságban magát és családját, ám egyelőre azt reméli, az állam meg tudja védeni őt.
Keresés
NAPTÁR
Június 24
EGY GONDOLAT
„Az ember, ha mégoly biztosan áll is a lábán, mihelyt egyet lép, reszkírozza a hasra esést.”
Örkény István
NÉVNAP
Iván
Tulajdonképpen a Jánosból származik. Ma Héra és Levente, valamint Ján nevű ismerőseinket is köszöntsük!
MAI ÉVFORDULÓINK
80 éve született Urányi János kajakozó.
Zsidó liturgikus tárgyak
Varsó. Értékes zsidó liturgikus tárgyakat találtak lengyel régészek hétfőn az egykori auschwitzi (Oswiecim) nagyzsinagóga területén zajló ásatási munkálatok közben.
A zsinagóga előcsarnokának északi részében fellelt judaikák között vannak menórák, chanukka-gyertyák, lámpák és egyéb tárgyak.
Dzsingisz 16 millió utóda
Oxford. A történelem legsikeresebb alfa hímje a mongol hódító, Dzsingisz kán lehetett – állítják oxfordi genetikusok egy most megjelent könyvben. A kutatók szerint Dzsingisz kán 16 millió most élő földi lakos ősének tekinthető.
Nyugtató csokigolyók
Washington. Talán csak a szerencsének köszönhetően nem végződött katasztrófával a SpaceShipOne űrrepülése. A tapasztalt pilóta nem rémült meg: a súlytalanság állapotában lebegő csokigolyókkal játszadozott.
Nyaralj Székelyföldön!
Július 23. és augusztus 1. között fiatalok nyaralást szerveznek Székelyudvarhelyre és környékére. Innen mennek minden nap busszal a csillagtúrára. Tervezett programok: tusnádfürdői szabadegyetem (zárónapi előadások, záróbuli), Szováta és környéke (fürdés stb.
Munkamisszió Kárpátalján
16 éven felüliek részére munkamissziót szerveznek Kárpátalja legszegényebb, magyarok lakta településeire. Az összegyűjtött adományok szétosztásán kívül fizikai munkával kívánnak segíteni (kórházépítés, házfelújítás stb.).
Júliusban irány Gombaszög!
A Rajzszög képzőművészeti alkotótábor célja olyan értékek közvetítése, amelyekre az alap- és középiskolai oktatási keretek között nincs lehetőség, de elengedhetetlenül szükségesek egy esetleges képzőművészeti-irányú továbbtanuláshoz. Ez a képzőművészeti továbbképzés, melyet Gombaszögön tartanak 2004.
Ha a diák dolgozni kényszerül
Szégyen vagy sem, én soha nem dolgoztam nyáron. Úgy éreztem, az a szünet megcsúfolása lenne, ha az áldott nyarat azzal tölteném, hogy emberi időben kelek fel, átlagember módjára végigmelózom a napot, aztán holtfáradtan beesek az ágyba.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Holnapután (amerikai) 15.45, 18, 20.30 MLADOSŤ: Artfilm TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 17.30, 20.30 AUPARK – PALACE: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 13, 14.30, 15, 16, 17.30, 18, 19, 20.30, 21 A főnököm lánya (amerikai) 15.10, 17.20, 19.