ĺmely. Ezer koronát követelve konyhakéssel fenyegette meg a minap feleségét a 47 éves ímelyi K. M. Azt is mondta neki, levegőbe röpíti a házat, ha az asszony nem költözik el onnan. Huszonkét éves fiát, 39 éves sógorát és annak 32 éves feleségét ugyancsak halálosan megfenyegette.
Keresés
Párkányban is a tenger mellett lehetünk
Párkány. A Vadas fürdőben tegnap délután mazsorettek felvonulásával és néptáncosok fellépésével adták át az idei strandszezon és a régió legnagyobb nyári attrakcióját, a 3800 négyzetméter alapterületű vadonatúj hullámmedencét.
Hamarosan tanügyi hivatal létesül Zselízen
Zselíz. Zselízi székhellyel közös tanügyi hivatal létrehozásáról határozott tegnap az Alsó–Garam Menti Városok és Falvak Társulása.
AJÁNLÓ
Július 2. (péntek)
Párkány – 20.00: a városi művelődési központ nyárnyitó bulit rendez az egykori kompkikötő melletti parkolóban. A belépti díj 100 korona. Fellép az Extrém tánccsoport és Kovács Ági énekesnő. Sztárvendég: Márió. Zene: Krízis, Acord Music Band. (ú)
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
A polgármestert vádolják
Varannó. Jogköri visszaéléssel gyanúsítják a volt tapolyhanusfalvai (Hanušovce nad Topľou) polgármestert. A település egykori első embere nem vette ugyanis figyelembe a képviselő-testület 1996-ban, a Kapy Részvénytársaságnak nyújtott hitelről hozott határozatát.
A képviselő kétségei
Besztercebánya. Juraj Mesík megyei képviselő, a hazai harmadik szektor egyik meghatározó egyénisége egyszemélyes csatát vív a hivatalokkal, hogy végre kiderítse, mennyi pénzt kíván fordítani az állam az autópálya-építési programra.
Tíz templom vár új gazdára
Rimaszombat/Losonc. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház gyülekezetei a remények szerint visszakaphatják a 104/45-ös törvény alapján tőlük elkobzott ingatlanjaikat.
Az állatkert legnépszerűbb lakói a kétéves medvebocsok
Kassa. Ma ünnepli fennállásának 25. évfordulóját hazánk legnagyobb vadasparkja, a kassai állatkert.
Halálos baleset történt a kassai vasműben
Kassa. Halálos balesetet szenvedett egy munkás a kassai US Steel területén. A 49 éves férfire kedden délután a központi acélrakodóban borult rá egy fémtörmelékkel teli konténer, eddig tisztázatlan körülmények között.