Pozsony. Az autópályák és gyorsforgalmi utak építése a tervek szerint halad – nyilatkozta Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke Pavol Prokopovič közlekedési miniszternek a tegnapi koalíciós tanácson megtartott beszámolóját követően.
Keresés
Várhatóan már e héten kezdődik az aratás
Pozsony. Előzetes felmérések szerint kalászosokból Szlovákiában idén mintegy 2,9 millió tonna termett. A Szlovák Statisztikai Hivatal előrejelzése az utóbbi hat év legmagasabb termését feltételezi. Az agrártermelők a gyakori nyári záporok miatt óvatosabbak a termésbecsléssel.
Szakadék szélén a Jukosz
Moszkva/Pozsony. Az orosz Jukosz olajtársaságot egy hitelező bankcsoport már nemteljesítővé nyilvánította, hogy bármikor visszaigényelhesse kölcsönét. A végrehajtók ma estig adtak időt a 3,4 milliárd dolláros adóhátralék kifizetésére. A Slovnaft szerint a szlovákiai olajszállításokat nem veszélyeztetik a cég problémái.
CSALÁDTAGOK
Hollandia az Európai Unió alapító tagjai közé tartozik. Habár területe valamivel kisebb Szlovákiáénál, lakossága háromszor nagyobb, több mint 15 millió. Hollandia a világ egyik legliberálisabb, mégis tökéletesen szervezett országa.
Csökkenőben a bürokrácia
Az Európai Unió sokmillió polgára mostantól új egészségbiztosítási igazolványt igényelhet.
A Kékoportó a portugáloké
Miközben a szlovák bortermelők a Tokaji márkanevet szerezték meg magukénak addig a portugálok is hasonlóan cselekszenek saját védelmükben, az ottani gazdák ugyanis egyre hevesebben tiltakoznak amiatt, hogy Kékoportót Magyarországon is palackoznak.
Fokozódó légszennyezés
A levegő minőségének javítását célzó intézkedések az Európai Unióban, azért nem teljesen sikeresek, mert a világ más részeiről eredő légszennyezés is kihat a kontinensre.
Állásközvetítés magyarul
Már most is elérhető az adatbázis magyar nyelven, de még nem teljes körűen. A nemzetközi állásközvetítő rendszerben eddig az EU tagállamain kívül részt vett Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc, ez a kör bővül most az új tagállamokkal.
A finnek Észtországban rúgnak be
A részeg finnek az észt fővárosban randalíroznak, a svédeket a növekvő alkoholcsempészet fenyegeti, és Nagy-Britanniában is elharapódzni látszanak a nagy ivászatok. Az EU minden tagállamra érvényes rendelkezést vezethet be, amely korlátozza a szeszes italok reklámozását.
Elcserélt beteget műtöttek volna
Szeged. Tévedésből egy másik beteg helyett nyitották fel egy idős ember koponyáját a Szegedi Tudományegyetem idegsebészeti klinikáján; a koros férfi állapota súlyos. A rektor sajnálatát és együttérzését fejezte ki a történtek miatt a betegnek és hozzátartozóinak.