Moszkva/Pozsony. Az orosz Jukosz olajtársaságot egy hitelező bankcsoport már nemteljesítővé nyilvánította, hogy bármikor visszaigényelhesse kölcsönét. A végrehajtók ma estig adtak időt a 3,4 milliárd dolláros adóhátralék kifizetésére. A Slovnaft szerint a szlovákiai olajszállításokat nem veszélyeztetik a cég problémái.
Szakadék szélén a Jukosz
A csőd fenyegette Jukosz olajcég haladékot kaphat adóhátralékának kifizetésére Szergej Satalov orosz pénzügyminiszter-helyettes szerint. A Jukosz részvényárai tegnap 16 százalékkal felszöktek a moszkvai tőzsdén, miután Satalov közölte: ha a Jukosz kérelmet ad be a pénzügyi tárcához adóhátraléka kifizetésének megfelelő ütemezésére, akkor erről augusztusig döntés születhet.
A Jukosz július 10-ig már kifizette a Transneft szállítási szolgáltatását és a konszern képes fenntartani a csővezeték számára történő olajszállítást július végéig is. Az alternatív (vasúti, vízi) szállításokat azonban máris visszafogták. Egyebek között az ukrajnai hajózási tarifák drágasága miatt már néhány hónappal ezelőtt csökkentették a Kavkazon történő szállítást és ugyanilyen okokból a Murmanszk kikötőjébe vasúton történő szállítást is.
A Jukosz napi 1,7 millió hordó olajat termel és ennek a mennyiségnek mintegy 70 százalékát exportálja részben petrolkémiai termék formájában. Ami a Trasneft szállításait illeti, a teljes mennyiség 5 százalékát a Fekete-tengeri Novorosszijk kikötőből, 10 százalékot Primorszkon, és több mint a felét a litván Butingén keresztül szállítják. A Transneft már felkészült arra, hogy e célpontokat más cégek nyersolajával lássák el, amennyiben a Jukosz képtelen lenne kifizetni a szállítási díjat, és a Transneft emiatt nem venne át tőle olajat.
A Jukosz illetékesei úgy vélik, hogy Kelet-Európa csővezetéken történő ellátásában gondok jelentkezhetnek, ha a Jukosz tönkremegy, hiszen a konszernt hoszszú távú szállítási megállapodások kötik a térség országaihoz, továbbá az energiaellátás megszakadása energiabiztonsági problémákat vetne fel ezekben az országokban. Moszkvai olajkereskedők szerint a Jukosz lengyelországi partnere, a J and S könnyen találhat magának alternatív ellátót, ám Magyarországot és Szlovákiát csak hosszú idő után lehetne meggyőzni arról, hogy váltsanak át más szállítókra. Lengyelország olajimportjának mintegy harmadát, havi 500 ezer tonnát fedez orosz olajimportból, Szlovákia és Magyarország szükségletének több mint felét, egyenként havi 350 ezer tonnát vásárol.
A Slovnaft egyelőre nem aggódik az olajszállítások miatt. Pavol Rusko gazdasági miniszter és Fél Krisztina, a Slovnaft szóvivőjének egybehangzó véleménye szerint Oroszország az olajszállítások terén eddig mindig megbízható partnernek bizonyult. Végső esetben a Slovnaft azonban azt sem zárja ki, hogy az orosz olaj helyett az Adria kőolajvezetéket veszi igénybe. A szlovák finomító ugyan egyelőre ezt az utat nem veszi igénybe, a MOL azonban már most is szállít a horvát vezetéken keresztül olajat. A könnyebb adriai olaj felhasználása a Slovnaftnak nem jelent semmilyen technológiai problémát, a Transpetrol azonban egyelőre nem készült fel ennek az olajnak a fogadására. Kritikus helyzetben azonban Szlovákiának 50 napra elegendő tartalékai vannak. Ezt a mennyiséget a szlovák tartalékalapnak idén 55 napra, 2008-ig pedig 90 napra elegendőre kell növelnie. (m, s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.