Csíz. Csak a keddi boncolás során derült ki, hogy vasárnap este erőszakos halállal halt meg a 89 éves Rozália V. a Rimaszombati járásban fekvő település öregotthonában. – Az idős nőt ismeretlen tettes megfojtotta – közölte a kerületi rendőrkapitányság szóvivője.
Keresés
Szabálytalan taxisofőrök
Pozsony. A városi rendőrség keddi ellenőrző razziája során 18 fővárosi taxisofőrnél állapított meg szabálytalanságot. Általában rossz helyen tüntették fel a taxi-jelzést, vagy a megkülönböztető cégjelzés hiányzott. Két autóvezetőnek nem volt megfelelő jogosítványa.
Éhen hal az igazáért, ha kell
Pozsony. Akár az életét is feláldozná igazáért az az eperjesi férfi, aki tegnap a belügyminisztérium épülete előtt kezdett éhségsztrájkba. Követeli, hogy járjanak az 1996-ban, az eperjesi ügyészségen történt állítólagos csalások végére.
Állami alapot a kisebbségi kultúrákra
Pozsony. Elkészült a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény tervezete, Csáky Pál emberi jogokért felelős kormányalelnök a héten tárcaközi véleményezésre bocsátotta.
Köszönjük Saktoréknak!
Pozsony. Az eredeti becsléseknél is drágább volt az előrehozott parlamenti választásokról szóló érvénytelen referendum lebonyolítása.
Megismerkedni az unióval
Brüsszel. 540 ezer eurót különített el a szlovákiai újságírók brüsszeli tartózkodásának fedezésére az Európai Parlament költségvetési bizottsága. Vladimír Maňka EP-képviselő szerint ezzel is szeretnék elősegíteni a hazai lakosság EP-vel kapcsolatos ismereteinek bővítését.
Megnyirbálnák a strukturális alapot
Pozsony. Az Európai Parlament költségvetési bizottságának tegnapi ülésén néhány képviselő az új tagországoknak nyújtott strukturális alapok 10 százalékos megkurtítását javasolta, mivel a belépők úgysem tudják kimeríteni a keretet.
Fico újabb kirohanása
Pozsony. Robert Fico ismét kirohant a magyarok ellen, miközben azt állítja: szó sincs a magyar kártya előhúzásáról, ő az MKP és a Fidesz együttműködésére reagált. Szerinte a két magyar politikai erőnek az a célja, hogy „az MKP átvegye az irányítást Nyugat-Szlovákia magyarlakta területein.
Kis híján 30 milliót csaltak ki a biztosítótól
Pozsony. Csaknem 30 milliós csalás ügyében tett vádemelési javaslatot Lucia Ž. végrehajtó ellen a korrupcióellenes osztály nyomozója, tájékoztatta lapunkat Jana Pôbišová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.
Dzurinda a saját szakállára üzletelget
Pozsony. Nemcsak parlamenti, hanem a végrehajtó hatalommal összefüggő posztokat is felajánlott Mikuláš Dzurinda kormányfő a függetleneknek, erősítette meg Miroslav Abelovský független honatya, akinek neve a törvényhozás alelnöki tisztségének kapcsán merült fel.