Pozsony. Csaknem 30 milliós csalás ügyében tett vádemelési javaslatot Lucia Ž. végrehajtó ellen a korrupcióellenes osztály nyomozója, tájékoztatta lapunkat Jana Pôbišová, a belügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa.
Kis híján 30 milliót csaltak ki a biztosítótól
A házaspárnak majdnem sikerült végrehajtania a rafinált csalást. Külföldön autóbalesetet szenvedtek, a férfi vezetett, az asszony súlyosan megsérült, és férjét 29,671 millió korona erkölcsi és anyagi kártérítésért perelte. J. S. nagymihályi bíró meg is ítélte az összeget, és tavaly novemberben az asszony ügyvédje, A. H. javaslatot tett L. Ž. végrehajtónál a kártérítés behajtására. L. Ž. kérte a nagymihályi bíróság beleegyezését. Mivel a bíróságokon már számítógép segítségével, véletlenszerűen osztják szét az ügyeket, az ügyvéd addig terjesztgette elő beadványát, amíg a „megfelelő” bíróhoz került. Mindannyiszor hibás adatokat tüntettet fel, hogy újra elküldhesse a beadványt. Az elektronikus iktató harmadszorra már J. S. bírónak utalta az esetet, az ügyvéd ezután kijavította a hibás adatokat, majd a bíró elrendelte a végrehajtást. A csalást éppen az elektronikus iktató szűrte ki. A rendszerben ugyanis káosz keletkezett, senki sem értette, hogy ugyanabban az ügyben miért érkezett annyi, ráadásul rossz beadvány. Maga Lipšic is áttanulmányozta az aktákat, majd még februárban feljelentést tett. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.