Pozsony. Nemcsak parlamenti, hanem a végrehajtó hatalommal összefüggő posztokat is felajánlott Mikuláš Dzurinda kormányfő a függetleneknek, erősítette meg Miroslav Abelovský független honatya, akinek neve a törvényhozás alelnöki tisztségének kapcsán merült fel.
Dzurinda a saját szakállára üzletelget
Olyan államigazgatásbeli funkció, melyet parlamenti képviselő is betölthet, nem sok van, de az SDKÚ már gondolkodik például egy, a közlekedési minisztérium mellett működő, autópálya-építésért felelős kormánybiztosi hely kialakításáról.
A koalíciós partnerek inkább elutasítóan reagáltak az SDKÚ akciójára. Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője lapunknak leszögezte: Mikuláš Dzurinda semmiképpen sem az egész koalíció nevében tárgyalt, hanem a saját szakállára próbál megegyezni a parlamentben csellengő honatyákkal.
„ĺgy akarja pótolni a pártjából lemorzsolódott képviselőket, de ezt nem tartom járható útnak. Inkább azokat kellene megszólítani, akik megszavazták a kormányprogramot. A tisztségek csábítóak lehetnek, ám például az alelnök megválasztásához 76 voks kell a titkos szavazásnál, és nem egyszerű enynyit összeszedni. De még ha sikerülne is, nem látok garanciát arra, hogy a különböző pártokból összeverbuvált függetlenek kormánypártiként kezdenek viselkedni. Ám ha az SDKÚ a koalíciós szerződés alapján a neki járó helyekre közülük javasol valakit, az Dzurindáék belügye, valamint politikai felelőssége és kockázata. Közös, koalíciós helyeket nem ajánlhatnak fel” – hangsúlyozta Bárdos. (sza, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.