Washingon. Egy nemrégiben lezajlott konferencián az Egyesült Államok hadseregének orvosai az egekbe magasztalták egy új szuperkötszer hatékonyságát, ami jelenleg kizárólag a katonák számára elérhető. Ki gondolná, hogy a kötszer titka apró rákok páncéljában rejlik?
Keresés
VIGYORGÓ
Amiért a szülők megőszülnek
Egy nagyvállalat vezetőjének fel kellett hívnia egyik alkalmazottját az egyik központi számítógép meghibásodása miatt. Felhívta az alkalmazott otthoni számát, a kagylót pedig egy gyerek vette fel.
– Halló?
– Szervusz! Apukád otthon van?
– Igen – suttogta a fiú.
Diákújságok versenye
A Szlovák Távközlési Vállalat a 2004/2005-ös tanévre a számítógépet az iskoláknak elnevezésű projektumon belül két új programot készített az alapiskolás és középiskolás diákok számára.
Az ismeretlen Egyiptom
A budapesti Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye ismét meghirdeti levelező pályázatát általános iskolák és középiskolák 5-6., illetve 7-9. évfolyamos osztályai, csoportjai, szakkörei számára. A pályázat célja, hogy a résztvevő gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg a fáraók kora utáni Egyiptom világával.
Zsíros a döngettyű
Z.NÉMETH ISTVÁN
– Uram, maga is autószerelő?
– Tessék? Ja! Igen! De mégis. Hogyan jött rá?
– Olyan olajozott a mozgása. Ha már így összetalálkoztunk, megengedné, hogy feltegyek önnek egy szakmai kérdést?
– Kérdezzen nyugodtan! Ha tudok, segítek.
– Előre is köszönöm.
Intim közegben kellemesebb
Csókolózni az emberek 95%-a szeret. A csóknak sok fajtája van, a kedveskedőtől az ismerkedő, játékos, pajkos csókokon keresztül, egészen az érzéki, szenvedélyes, tüzes, vad csókokig.
Még nem drágul a diákszálló
A tandíj bevezetésével megkétszereződnének a hallgatók kiadásai. Mivel a törvénytervezetet nem fogadták el, a felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok egy időre fellélegezhetnek.
Csárdás világrekord?
Körcsárdásrekord felállítására vállalkoztak a romániai Bihar megyében. A Hegyközi Napokon a magyarság egyik legősibb táncát kívánták beírni a Rekordok Könyvébe. A Hegyköz hét magyar lakta településének közös ünnepét minden alkalommal különös rendezvényekkel próbálják emlékezetessé tenni.
Esély a megmaradásra
A Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola – ma II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola – méltán vált az itteni magyarság tudományos és kulturális életének fellegvárává.
Erdély irodalmi fővárosa
Megpezsdült az élet Zetelakán. Néhány hete itt fordult meg Erdélyben egyszerre a legtöbb író, költő, kritikus, érdeklődő – négy napig tehát Erdély irodalmi fővárosa volt a község. Az Erdélyi Magyar ĺrók Ligája vállalta fel azt a feladatot, hogy évente lehetőséget biztosít a tollforgatóknak a találkozásra, ismerkedésre.