Václav Klaus cseh államfő megvétózta az európai elfogatóparancs csehországi bevezetését arra hivatkozva, hogy ez korlátozná az ország szuverenitását.
Keresés
Bevándorlók erősítik az EU gazdaságát
Az Európai Bizottság első alkalommal tette közzé jelentését a bevándorlásról, illetve a bevándorlók integrálásáról. A jelentésben a bizottság az eddigi gyakorlat folytatását és a külföldiek befogadásával kapcsolatos tervezés javítását javasolja.
Próbálkozások egy füstmentes Európáért
A vallon tartományi egészségügyi miniszter szerint az árak emelésével kellene leszoktatni az embereket a dohányzásról. Cristiane Vienne szorgalmazza, hogy legalább 10 százalékkal emeljék a dohánytermékek árát, ennek hatására sokan lemondanának a cigarettázásról, s a belga lakosság egészségesebb lenne.
Nincs közös harc a drog ellen
Az Európai Unióban a kábítószer elleni küzdelem az egyes országok nemzeti hatáskörébe tartozik: habár létezik egy európai akcióterv is ezen a területen, de ennek nincs jogilag kötelező ereje.
Pókfejő legények Ausztráliában
Sydney. Pókokat fejtek rabok egy ausztráliai börtönben, hogy mérgük révén kábítószerhez jussanak. A fejőlegények ténykedésére az egyik legszigorúbban őrzött börtönben, a graftoniban derült fény. Az őrök négy „fejőspókot” is találtak, olyanokat, amelyeknek egyetlen csípése megölhet gyereket vagy idős embert.
Már felkérték, hogy legyen kulturálisállamtitkár-jelölt?
B. Kovács István, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója:
A megüresedett államtitkári tisztséggel kapcsolatban eddig közzétett információkból is kisejlett, hogy már megkerestek a Magyar Koalíció Pártjából.
Példa nélkül álló vérdíj Oroszországban
Moszkva. Oroszországban példátlan, 300 millió rubeles (10 millió dollár) jutalmat ajánlott fel a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) annak, aki megbízható információkat szolgáltat Samil Bászájev csecsen terroristavezér és Aszlan Maszhadov szeparatista vezető „semlegesítéséhez”.
Egy voks hiányzott, ezért Zajac kissé fellélegezhet
Pozsony. Egy szavazat híján elvetette a parlament Pavol Paškának az egészségbiztosításról és az egészségbiztosítókról szóló törvényjavaslatát, melyet a Smer a Rudolf Zajac-féle egészségügyi reform alternatívájának szánt.
Több mint fél napig vártak a repülőtéren
Pozsony. A Szlovák Légitársaság Korfura tartó repülőgépe, melynek ,ma délelőtt tíz órakor kellett volna felszállnia, több mint tizenkét órát késett, még most sem biztos, hogy fel tud-e egyáltalán szállni. A késésről egy olvasónk tájékoztatta lapunkat. B.
A tiniszexért a tévé is felelős?
A 12-17 évesek körében a televízós szexuális tartalmaknak való kitétel összefüggésben áll az olyan szexuális aktivitásokkal is, mint a szenvedélyes csókolózás vagy az orális szex - állítják a kutatók, akik szerint a szexualitásra való puszta utalás is hat a tinédzserekre.