Bevándorlók erősítik az EU gazdaságát

Az Európai Bizottság első alkalommal tette közzé jelentését a bevándorlásról, illetve a bevándorlók integrálásáról. A jelentésben a bizottság az eddigi gyakorlat folytatását és a külföldiek befogadásával kapcsolatos tervezés javítását javasolja.

Az Európai Bizottság első alkalommal tette közzé jelentését a bevándorlásról, illetve a bevándorlók integrálásáról. A jelentésben a bizottság az eddigi gyakorlat folytatását és a külföldiek befogadásával kapcsolatos tervezés javítását javasolja.

A tanulmány az egyes területeket érintően a következőket állapítja meg: Az EU-n belüli migrációt illetően, a bevándorlás megakadályozta több országban a népesség lélekszámának csökkenését. 1990 óta egyes kivándorlási többlettel rendelkező országok bevándorló célpontországgá változtak, Belgium, Németország és Ausztria tartozik közéjük. Ezen országok a korábbi, 15 tagú unióban 9 százalékos külföldi bevándorló népesség részaránnyal az első helyen álltak. Az EU átlagában a külföldiek aránya 3,8 százalékos volt. (Ez az országstatisztika nem feltétlenül tükrözi a valóságos helyzetet, más országokban ugyanis könnyebb a bevándorlók honosítása, így ők esetleg nem is szerepelnek a statisztikákban.)

A bevándorlás révén növekszik az érintett országokban a jólét, a bevándorlók ugyanis betöltik a munkaerőpiac hiányait, olyan munkahelyeket foglalnak el, amiket a hazai munkavállalók nem szívesen töltenek be – szögezi le a bizottság. Ezzel párhuzamban növekszik is az államra nehezedő teher – teszi hozzá a jelentés – ám a magasabb társadalmi közkiadások csak részben indokolhatók a külföldi bevándorlással és azzal, hogy a menedéket keresők gyakorta nem, vagy csak korlátozott feltételek mellett vállalhatnak munkát. A bevándorlók integrálásának legfőbb gondjaként a bizottság az álláshoz jutás nehézségeit említi, azon túl, hogy a nyelvtudás hiánya, a lakáskérdés megoldatlansága és a szaktudás hiánya is akadályt jelent. A bevándorlókat fenyegeti leginkább a szegénység és a társadalmi kirekesztettség, valamint a „legtöbb tagország nem tesz komoly erőfeszítéseket e jelenség okainak elemzésére.” Az EU bizottsága szerint a diszkrimináció és a rasszizmus ellen egyre nehezebb a fellépés, mivel a „média terjeszti az előítéleteket a bevándorlókról és a szélsőjobboldali pártok egyes tagországokban egyre többeket vonzanak” – olvasható. A helyzet javítása érdekében a bizottság a pozitív példákat említi, egyebek között azt, hogy Németországban a külföldiek számára a vállalatalapítás témájában indítottak tanácsadást, és egyre több országban fogtak bele az integrálást elősegítő programokba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?