Nyelvész- és laikus körökben is nem egyszer szóba kerül az a kérdés, egyszerű vagy bonyolult-e a magyar helyesírás.
Keresés
Színházi alternatívák Rozsnyón
„Szállj, fesztivál, szállj!” Ki hallott már így megnyitni valamit, csóválja fejét a mit sem sejtő színházlátogató, aki nem volt ott az első Tempus Arton, így nem sejti, hogy két éve is ezekkel a szavakkal indította útjára ezt a fesztivált Miloš Mistrík színháztörténész.
Lemondott Csiang Cö-min
Peking. Lemondott a kínai katonai bizottság elnöki posztjáról Csiang Cö-min. Helyét a testület élén Hu Csin-tao kínai államfő, a kínai kommunista párt főtitkára foglalja el. Azzal, hogy Hu Csin-tao lett a hadsereg első számú vezetője, kiteljesedett a kommunista államban két évvel ezelőtt megkezdődött nemzedékváltás.
Nem szívroham végzett vele
Moszkva. Az oroszországi merénylethullám nyomán – mint az várható volt – megszaporodtak a nacionalista, fajgyűlölő incidensek. Egy férfit a rendőrségi kihallgatáson vertek agyon.
Ellenőrök Dél-Koreában
Szöul. Három hét leforgásán belül másodszor érkeztek Dél-Koreába vasárnap a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei, hogy tisztázzák a sokáig titokban tartott ottani atomkísérletek hátterét.
Lövöldöznek a tálibok
Kabul. A külföldi csapatok addig maradnak Afganisztánban, amíg a helyi erők nem lesznek képesek szavatolni az ország biztonságát – jelentette ki Hamid Karzai afgán elnök.
Megkapták a tartózkodási engedélyt
Budapest. Úgynevezett humanitárius tartózkodási engedélyt kapott a magyarországra menekült szabadkai Sötét család.
Sötétéket egy menekülteket befogadó intézményben helyezték el; hogy pontosan hol, azt személyiségi jogaikra hivatkozva nem közölték.
Erősödnek a radikálisok
Belgrád. Helyhatósági választás kezdődött Szerbiában, illetve tartományi parlamenti választás a Vajdaságban tegnap reggel.
Irán továbbra is ellenáll
Teherán. Irán tegnap elutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség előző napi határozatát, amelyben az ENSZ szakosított szervezete felszólította Teheránt: vessen véget az urándúsításnak.
A Hamász vezetője Kairóba látogatott
Dzsenín/Kairó/Jeruzsálem. Az izraeli hadsereg a hétvégén palesztin fegyveresek után kutatva behatolt a cioszjordániai Dzsenínbe. Mintegy húsz izraeli terepjáró és öt páncélos hatolt be a településre, ahonnan tűzpárbaj hallatszott.