Pozsony. Október elsejei hatállyal két központi pozsonyi kórház élére is új igazgatót nevezett ki Rudolf Zajac egészségügyi miniszter: a ligetfalui oktatókórház élén Pavol Paškant Alojz Zúbek váltja fel, az egyetemi gyermekkórházat pedig Robert Vetrák helyett Kamila Tóthová vezeti.
Keresés
Ellenzik a környezetvédelmi törvényt
Pozsony. Megkéri a kormány Ivan Gašparovič államfőt, ne írja alá a környezetvédelmi alapról szóló törvényt. A pénzügyi tárca kezdettől ellenezte az alap újbóli létrehozását, most pedig azt szeretné elérni, ha a nemrég jóváhagyott norma újratárgyalásakor módosítanák a hatályosságot, s csak egy év múlva lépne életbe.
Karcsúsít és korszerűsít
Pozsony. A privatizáció előtt álló Szlovák Villamos Művek jövőre csupán 0,35 százalékkal emeli a villanyáram árát, ami gyakorlatilag az ideinek megfelelő árnak tekinthető – közölte tegnap Miroslav Rapšík, a társaság elnök-vezérigazgatója.
Valódi adat felé járunk
Pozsony. Tegnapi sajtótájékoztatóján Klára Orgovánová kormánybiztos közétette annak a felmérésnek az eredményeit, melyet hivatala megbízásából az IVO társadalomkutató és a szociálpolitikai vizsgálatokkal foglalkozó S. P. A. C. E. intézet végzett.
Dollármilliók a láthatáron keleten
Kenyhec. Gépiparban tevékenykedő két nemzetközi cég érdeklődik kenyheci beruházási lehetőségek iránt – közölte Konkoly József, a Kassa-vidéki járásban található Kenyhec polgármestere.
Már hatályos az új összeférhetetlenségi törvény
Pozsony. Vagyonbevallás az interneten, összeférhetetlenség esetén akár a havibér tizenkétszeresének megfelelő bírság, sőt a törvénysértőket a mandátum megvonásával is büntethetik – mostantól ez vonatkozik a parlamenti képviselőkre. Mától hatályos ugyanis az új összeférhetetlenségi alkotmánytörvény.
Október 10-éig még kérhető hitel
Pozsony. Az év végéig megkezdik a kedvezményes pedagógushitelek kifizetését, tájékoztatott Ľubomír Zburín, a kölcsönöket folyósító, a Diákhitelalap által felügyelt alap igazgatója. Idén csak azok a pedagógusok kaphatják meg a kölcsönt, akik még 2003-ban igényelték.
Hét jelöltet hallgatott meg a bizottság
Pozsony. Már hét kulturálisállamtitkár-jelöltje van a Magyar Koalíció Pártjának.
Terroristaelhárító központ egy kisvárosból
A poros amerikai kisváros, Playas mind az ötven lakója nagyot néz, amikor terrorelhárító egységek rohamozzák meg unalmas hétköznapjaikat. Az amerikai kormány ugyanis megvásárolja a ma már szellemvárosra emlékeztető települést, hogy itt támadásokat szimulálva készüljön fel a terror elleni háborúra – írja a The New York Times.
Elnökjelöltek tévévitája az USA-ban
Az elnökjelöltek televíziós párharca a hatvanas években honosodott meg az Egyesült Államokban, elsőként 1960-ban John F. Kennedy és Richard Nixon csapott össze a kamerák előtt. Az országosan közvetített elnök- és alelnökjelölti televíziós viták azóta elválaszthatatlanok a választási kampányoktól.