Pozsony. Már hét kulturálisállamtitkár-jelöltje van a Magyar Koalíció Pártjának.
Hét jelöltet hallgatott meg a bizottság
„Sajnos, nem nyilatkozhatom, legfeljebb ábécésorrendben a meghallgatottak nevét árulhatom el: Bíró Ágnes, Buják Andor, Csanda Gábor, Dohányos Róbert, Mázik István, Pásztor István és A. Szabó László. Ennél többet azért sem mondhatok, mert a bizottság nem hozott döntést – éppen azért, hogy még csak véletlenül se szólhassuk el magunkat a sajtó előtt, nehogy ez befolyásolhassa az elnökséget” – magyarázta lapunknak a meghallgatást követően Komlósy Zsolt, az MKP Országos Tanácsának elnöke.
A hattagú bizottság közvetlenül az országos elnökség kedd délutáni ülése előtt fogalmazza meg véleményét, borítékolják, s csak a pártvezetés előtt olvassák fel. A végső szót az elnökség mondja ki. „Lehet, felállítunk valamilyen sorrendet, de elképzelhető, hogy csak rövid megjegyzést fűzünk majd az egyes nevekhez, és az országos tanács tagjaira bízzuk a választást. Nem kizárt, hogy kiemelünk egyes jelölteket, s csak néhányan maradnak a hét közül. Ezenkívül az elnökségnek jogában áll valamelyik személyt saját jelöltjeként indítani” – részletezte az Új Szónak a magyar politikus, bár ez utóbbi lehetőséget Komlósy néhány napja nem tartotta valószínűnek.
A jelölteket meghallgató bizottság tagjai: Komlósy Zsolt, A. Nagy László, Kvarda József, Berényi József, Bárdos Gyula, Duray Miklós. (sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.