Pozsony. Vagyonbevallás az interneten, összeférhetetlenség esetén akár a havibér tizenkétszeresének megfelelő bírság, sőt a törvénysértőket a mandátum megvonásával is büntethetik – mostantól ez vonatkozik a parlamenti képviselőkre. Mától hatályos ugyanis az új összeférhetetlenségi alkotmánytörvény.
Már hatályos az új összeférhetetlenségi törvény
MIT TARTALMAZ AZ ALKOTMÁNYTÖRVÉNY?
A köztisztviselőknek, házastársuknak és kiskorú gyermekeiknek kötelezően vagyonbevallást kell készíteniük, ám csak a tisztségviselőé kerül a világhálóra.
A törvénysértő akár fizetése tizenkétszeresének megfelelő bírsággal is sújtható, végső büntetésként funkcióját is elveszítheti.
Az adóbevallás hitelesített másolatát is le kell adni – ez nem kerül az internetre, hiszen adótitoknak számít, de a parlamenti bizottság ez alapján árnyaltabb képet kap az egyes tisztségviselők anyagi helyzetéről.
Létrejön az úgynevezett munkaviszony utáni korlátozások intézménye, azaz a funkcióból való távozás után is lesznek bizonyos korlátozások: például egy ideig nem dolgozhatnak olyan cégnél, melyről korábban döntöttek – felmentették az adófizetés alól, megbízták állami megrendelés lebonyolításával stb.
Bővül az egymással nem összeegyeztethető foglalkozások és tisztségek, valamint a norma hatálya alá tartozó intézmények köre. A mától hatályos norma vonatkozik a polgármesterekre, önkormányzatokra, megyefőnökökre is. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.