Az elmúlt héten került a boltokba Majka második lemeze Történt, ami történt címmel. A Kicsi Tyson és a Hip Hop Boyzból megismert Levy T.
Keresés
Zajlik a Sony Music és a BMG egyesítése
A kiadók összeolvadása után létrejövő óriáscég menedzsmentje bejelentette, hogy az egyesítést 2005. június harmincadikáig be kell fejezni. Az Egyesült Államokban és Európa legtöbb országában az új esztendő már az új cégnév alatt indul. „Reményeink szerint a munka nagy részén az év végére túl leszünk.
Matyi és a Hegedűs – ismét mulat a magyar!
Két hete nagy meglepetésre egy rockalbum, az Ossián új korongja nyitott a magyar lemezeladási összesítés élén. A csapat hűséges rajongói megrohamozták a boltokat, nekik köszönhetően egy hétig a rockerek lemeze volt a legkelendőbb hanghordozó. Sejteni lehetett, hogy ezen a héten már nem ők uralják a listát.
Süllyesztőből a csúcsra
Jó idők járnak az amerikai punkokra, megint lehet tiszta szívből lázadni a rendszer ellen, szidni a kormányt és az elnököt. A Green Day is ezt teszi. Az American Idiot című lemezének dalaiban görbe tükröt tart George W. Bush és ezzel együtt az egész amerikai társadalom elé.
HĺRSZOLGÁLAT
Újabb színészlemez készül
Für Anikó sok híres szerep megformálása után úgy döntött, szólóalbumot ad ki.
Baleset és ováció a VIVA COMET-en
A németországi VIVA televízió tizedik díjátadó gálája több mint húsz percre félbeszakadt, Marylin Manson dobosa ugyanis leesett a színpadról, és orvosi ellátásra szorult.
TALLÓZÓ
SÜDDEUTSCHE ZEITUNG
Gerhard Schröder német kancellár határozottan védelmébe vette Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját.
Közellenség a kritikus?
Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az Új Szó Gondolat mellékletében 2004. szeptember 3-án megjelent, Duray Miklós szöveggyűjteményéről közzétett, Lélekben lázadó kamasz maradt című kritikámra immár abban a rovatban reagáltak a pénteki lapban, ahol illik.
Ha a politikus odacsap...
Már azt hihettük, hogy visszavonult. Igaz, elnök, még mindig, pártjának hozza a tíz százalék fölötti népszerűséget. Ám a közéletből mintha kikopna Mečiar, közvélemény-borzoló képessége mintha szürkülne.
Romákról, szégyenlősen
A rendszerváltás óta (de már előtte is) sok szakmai kudarc érte a romákra vonatkozó adatokat gyűjtő statisztikusokat. A legutóbbi népszámláláskor is, amikor a létszámukat tükröző hivatalos öszszesített adatok és a megalapozottan becsült adatok között nagyságrendnyi volt a különbség.