Romákról, szégyenlősen

A rendszerváltás óta (de már előtte is) sok szakmai kudarc érte a romákra vonatkozó adatokat gyűjtő statisztikusokat. A legutóbbi népszámláláskor is, amikor a létszámukat tükröző hivatalos öszszesített adatok és a megalapozottan becsült adatok között nagyságrendnyi volt a különbség. A komolyságukról híres statisztikusok téphették a hajukat. Nem úgy a cigánykérdéssel foglalkozó, így voltaképpen a nyomorgó romákból meglehetősen jól élő politikusok, illetve a hivatalnokok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy nehéz ezt a kérdést kezelni, mert még azt se tudja a hivatal, hányan vannak a gyámolításra szorulók.

A Komenský Egyetem szociológusainak műhelye most megállapította, hogy a szlovákiai romák létszáma 320 ezer. Ne tamáskodjunk, ne állítsuk, hogy sokkal többen vannak. Ugyanis a cigánykérdés annyira sokrétű, hogy a létszámra vonatkozó adat úgyis csak kiindulópontja lehet egy részletes, minden más szociológiai csoportra vonatkozónál részletesebb elemzésnek. Az ilyen elemzés elvégzését azonban gátolja az adathiány, amit – hihetetlen, de ez a helyzet – törvény ír elő. A hatályos törvény szerint ugyanis lakossági statisztikát vezetni oly módon nem szabad, hogy az kizárólag valamelyik nemzetre, nemzeti kisebbségre – így például a cigányokra – vonatkozzék. Nem nehéz kitalálni, hogy a jogszabály megalkotásának célja a megkülönböztetés lehetőségének kiküszöbölése volt. A romák esetében ez éppen azok ellen fordult, akiken segíteni kellene. Közhely, hogy csak részletes és megbízható adatok birtokában lehet jó döntést hozni.

De vannak egyszerűbb, földközelibb dolgok is. Tegyük fel, hogy a romaügy megoldására ráállított politikus és hivatala apparátusának tagjai egytől egyig elkötelezett hívei a cigányság felemelése gondolatának. Tegyük fel, hogy a politikus ki akarja vizsgálni egy magát romának valló, kitanult és tizenöt éves szakmai gyakorlattal rendelkező géplakatos arra vonatkozó panaszát, hogy egy üzemben származása miatt nem vették fel munkaviszonyba. A munkaadóra lehetetlen rábizonyítani, hogy a jelentkező arcbőrének színárnyalata szerepet játszott a visszautasításban.

A hivatalnak nagyon megfelel a roma statisztika meglehetős külterjessége, és ezt ráadásul még törvény is előírja. Ugyanis hét országra szóló nemzetközi botrány keletkezne abból, ha a statisztikai évkönyvben az lenne olvasható, hogy a cigány lakosság körében a csecsemőhalandóság az országos átlag többszöröse. Számos emberjogi szervezet aktivistái tehetnének fel kényelmetlen kérdéseket a szlovákiai hatóságoknak, ha a hivatalos statisztikából megtudnák, hogy a roma és a nem roma népesség átlagos életkora között mekkora a különbség.

Tájainkon a hivatal évszázadok óta lomhaságra edzi magát. Munkatársait nem hozta volna ki a sodrából, ha az egyetemi szociológusok 320 ezer roma helyett 640 ezer jelenlétét konstatálták volna. A hivatalnokok íróasztal mellől osztanak és szoroznak, intézkednek, és néha – gépkocsiból – még meg is tekintik a cigánypérókat.