HĺRSZOLGÁLAT

Újabb színészlemez készül
Für Anikó sok híres szerep megformálása után úgy döntött, szólóalbumot ad ki.

Újabb színészlemez készül

Für Anikó sok híres szerep megformálása után úgy döntött, szólóalbumot ad ki. Igaz, nem ez az első próbálkozása, hiszen a rengeteg zenés szerep mellett nemrégiben Herendi Gábor Magyar Vándor című filmjében is hallhattuk őt, Hrutka Róbert és Harmat Gábor szerzeményét, a Showtime címűt énekelte. A napokban került a boltokba az Alattam a fák címet viselő kislemeze, amely albumának előfutára. A címadó dalhoz Szakos Krisztián, Ákos billentyűse készített remixet. Anikó egyéniségéhez – saját bevallása szerint – nagyon közel áll a készülő album többi szerzeménye is, amelyeket a magyar könnyűzene élvonalába tartozó alkotók mesterien szabtak hangjához, karakteréhez. A dalok zenéjét Hrutka Róbert szerezte, a szövegeket pedig Bereményi Géza írta. A színésznő nem pályázik énekesi babérokra, mindössze arról van szó, hogy szeretné kipróbálni magát ebben a szerepben is, így valószínűleg folytatása sem lesz a dolognak. (z, p)

Swingben utazik a Westlife

A négytagú ír csapat a napokban tett bejelentésével alaposan meglepte a szakmát és a rajongókat egyaránt. A november nyolcadikán megjelenő albumuk, az Allow Us To Be Frank a harmincas évek hangulatát idéző swinglemez lesz! A fiúk Frank Sinatra, Nat King Cole, Dean Martin és Tony Bennett dalait dolgozták át. (z, p)

Stipe nem szereti a tehetségkutatókat

Az R.E.M. énekese, Michael Stipe szerint az igazi egyéniségek nem énekelnek feltétlenül tökéletesen, őt például már az első körben kirúgnák egy Megasztár típusú vetélkedőről, és úgy látja, nem is a tehetségkutató műsorokban tűnnek fel a jövő nagy sztárjai. „Nincs tökéletes hangom, és szerintem tíz percnél tovább nem húznám egy ilyen versenyben” – nyilatkozta. Szerinte egyszerűen csak elhivatottnak és kitartónak kell lenni, valamint egy jó adag szerencse is szükséges ahhoz, hogy valaki befusson.(z, p)

Rekordbírság Janet Jackson miatt

Az idei év egyik legnagyobb médiabotránya volt a Nipplegate néven elhíresült eset, amikor 90 millió tévénéző láthatta élő adásban Janet Jackson elővillanó mellét. Az amerikai Federal Communications Commission (FCC) pontot tett az ügy végére. A CBS televíziós hálózatnak rekordösszegű, 550 ezer dolláros büntetést kell fizetnie. (z, p)

Új lemez, új arcok

Az Anima Sound System napokon belül elkezdi hatodik albumának munkálatait, majd novemberben új maxival jelentkezik, amelyen közreműködik egy londoni rapper, JC001. A februárban megjelenő nagylemezen is több nemzetközi és magyar meglepetésvendég lesz hallható, közülük többen szerepelnek majd az együttes decemberben induló turnéján is. A fiúk és az eddigi énekesnő, Németh Judit a közelmúltban úgy döntöttek, hogy útjaik szétválnak, így ő már nem tagja a zenekarnak. Az új közreműködőkről a maxi és a hozzá készülő videoklip bemutatásával egy időben, november végén tájékoztatják a közvéleményt. (z, p)

Sztárvendégek Chingy lemezén

Az amerikai rapper november közepén adja ki stúdióalbumát. A Powerballin’ címet viselő korongot a Balla Baby című dallal harangozta be, amelyhez természetesen videoklip is készült. A rendezője, Jeremy Rall korábban olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Ludacris és Snoop Dogg. Chingy lemeze várhatón a karácsonyi piac egyik legsikeresebb anyaga lesz a tengerentúlon, hiszen csillaga évek óta felszálló ágban van. Az albumon Janet Jackson és R. Kelly is közreműködik. „Néhány éve még senki sem ismert engem. Mára azonban ez megváltozott, és számos olyan célomat sikerült elérnem, amelyet korábban magam elé tűztem” – nyilatkozta a rapper. (z, p)

Jön az új United-album

A napokban jelenik meg a United negyedik nagylemeze Graffiti címmel, amelynek dalai a funky, a rock, a rap és a rock and roll elemeire épülnek. A zenekar mindig is szeretett több műfajból csemegézni, zenéje nem sorolható be konkrétan egy kategóriába. (z, p)

Beyoncé megsérült

Térdszalag-szakadást szenvedett Beyoncé Knowles. A sztár egy televíziós show-hoz próbálta a koreográfiát, amikor megsérült. Stábja abban reménykedik, hogy a lábadozás nem tart túl sokáig, hiszen a Destiny’s Child visszatérését nem szeretnék elhalasztani, ám a promóciós fellépéseket minden bizonnyal át kell majd csoportosítani. Az orvosok szerint nem valószínű, hogy komplikáció lép fel, így a Destiny Fulfilled című korong november tizenhatodikai megjelenése minden bizonnyal nem kerül veszélybe. (z, p)

Lemez nincs, per lesz

Beperelte Ricky Martint egykori menedzsere, Angelo Medina. A szakember szerint az énekes törvényt sértett, amikor a köztük fennálló szerződést egyoldalúan felbontatta. A férfi tizenkét éven át irányította a sztár karrierjét, kapcsolatuk 2003-ban szakadt meg. 63 millió dolláros kártérítést követel. (z, p)

Mick Jagger és Dave Stewart filmzenéje

A két sztár közösen készített zenét a hatvanas években hódított Alfie című film új változatához. Mick és Dave szerzeményeit olyan sztárok adják elő, mint Sheryl Crow vagy Joss Stone. Jaggerék az eredeti film fő betétdalát is átdolgozták, amely 1966-ban Cilla Black előadásában vált slágerré. A filmet október végén mutatják be az Egyesült Államokban. (z, p)

Ja Rule utálja a színészeket

Az amerikai rapper írt egy filmet, de nem engedi színészek kezébe a produkciót, ugyanis utál velük dolgozni. Azt nyilatkozta, hogy biztos nem fog felkérni egy „hollywood-i selyemfiút” sem, hogy közreműködjön a filmjében. „Nem vagyok túlságosan türelmes a filmsztárokkal szemben, mert állandóan ki tudnak akasztani a nyafogásaikkal. Nekem nincs szükségem arra, hogy a forgatások alatt, azt kelljen lesni, ki mire vágyik, és kinek mi nem tetszik” – nyilatkozta. A forgatókönyvről pedig azt mondta, hogy egy romantikus történet az alapja, amelyben ötvöződnek a különböző faji, politikai és zenei motívumok. (m, p)

Mark Knopfler újra Budapesten

Szeptember végén jelent meg Knopfler negyedik, Shangri-La című szólóalbuma, amellyel a gitáros-énekes jövőre európai koncertkörútra indul. A Dire Straits egykori frontembere Lengyelországban, Szlovéniában, Csehországban és Magyarországon is fellép. A tervek szerint 2005. május negyedikén a Papp László Sportarénában áll színpadra. (z, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?