Közellenség a kritikus?

Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az Új Szó Gondolat mellékletében 2004. szeptember 3-án megjelent, Duray Miklós szöveggyűjteményéről közzétett, Lélekben lázadó kamasz maradt című kritikámra immár abban a rovatban reagáltak a pénteki lapban, ahol illik. Sokkal többre becsülöm az ilyesmit, mint annak az érzelmi indíttatású förmedvénynek a közlését, amely sajnos ugyancsak megjelent a minap szerény dolgozatommal feleselő reakcióként, e helyütt. Némi szomorúsággal az tölt el, hogy a Hazától a nemzetig című kötetről szóló kritikámmal éppen a vitatott szöveggyűjtemény szerkesztője(!), Kövesdi Károly költőtársam vitatkozik. Kedves Károly testvér, ez bizony nem éppen elegáns dolog, hiszen nyilvánvalóan a bizonyítványodat magyarázod. Ráadásul Duray, a közellenség című pénteki vitacikked záró soraiban éppen a szólásszabadság elvét kéred rajtam számon. Meglehetősen sunyi magatartás ez, amint az is, hogy egy E. Fehér Pál nevű vérbaloldali tollnok „gyékényére” igyekszel terelni engem, mert hozzá hasonlóan én is elmarasztaló véleménynyel illettem a munkádat és az általad hőn szeretett politikus irományait. Most akkor mi van, Ká-roly barátom? Szabad-e véleményt mondani (urambocsá! elmarasztalót) ebben a honban – akár Duray produktumairól is – vagy nem szabad...? Az sem tetszik nekem, hogy pejoratíve indulatosnak minősíted véleményemet. Nem volt az, tessék utánanézni. Bár kétségkívül gunyoros voltam. Egy állandóan a reflektorfénybe törekvő és ott sertepertélő politikus gyermeteg, moralizáló, igénytelen írásos megnyilatkozásai azonban joggal ingerelhetnek bárkit lesajnáló mosolyra, aki egy kicsit is ad hivatására, az írásra, és nem tiszteli szent tehénként a szóban forgó személyt... Károly, a kötetről világosan, egyértelműen azt írtam, többek között, hogy „következetlenül összeeszkábált gyűjtemény, felszínes, nehézkesen komolykodó és hevenyészett” írások halmaza. Te kérded, a kötet szerkesztőjeként, hogy melyekre gondoltam...? Mindegyikre. Közben pedig egyáltalán nem érdekelt, hogy Duraynak milyen érdemei voltak, vannak és lesznek politikailag, az az általad kinyilatkoztatott marhaság meg a legkevésbé, hogy ...„magyarság ma körülbelül abban a helyzetben van, mint a török megszállás idején volt”... Bár ha így is lenne, nem lehet mentsége semminemű dilettantizmusnak, mert helyenként a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve! Nem Duray Miklós politikai cselekvéseit vettem ugyanis górcső alá, hanem az általa a te segítségeddel közzétett szövegeket. Személyisége stigmáiról és közéleti megnyilvánulásairól mégis azért esett szó írásomban, mert az nélküle – akárcsak általam kritizált műve, amelyről megítélésem szerint már így is több szó esett, mint amennyit megérdemel – aligha jöhetett volna létre...

Barak László