Pozsony. Mérget mutattak ki Miklós László környezetvédelmi miniszter vérében – olvasható a Környezetvédelmi Világszervezet jelentésében.
A dokumentum szerint 2003 decemberében 46 európai állampolgártól – köztük 14 környezetvédelmi minisztertől – vettek vért. Mint kiderült: Miklósé a legfertőzöttebbek közé tartozik.
Keresés
Vegyi anyag Miklós László vérében
Megkezdik a kisajátítást Zsolnán
Zsolna. Tegnap – egyelőre csak szóban – megkezdődött a Hyundai/KIA autógyár építéséhez szükséges földterületet eddig nem eladók szóbeli figyelmeztetése, amely szerint ha nem adják el a parcellákat, akkor kisajátítják birtokukat.
Kutya kisfiút ölt kedden
Zboró. Egy német juhászkutya támadásának esett áldozatul kedden kora délután a Bártfai járásban található község egyik családi házának udvarán a kilencéves Jozef S.
A harmadik osztályos kisfiú iskolatársát hívta volna játszani, annak édesanyja azonban elküldte.
Dzurindával szép sorjában
Pozsony. Támogatja a HZDS Mikuláš Dzurinda törekvését, hogy az Európai Unió alkotmányos szerződését a parlament népszavazás nélkül ratifikálja. Vladimír Mečiar azzal is egyetértett az SDKÚ elnökével, hogy a törvényhozás Törökországgal kapcsolatos határozatában javasolja az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Mečiar most bevallotta
Pozsony. Két közjogi méltóság nem nyújtotta be vagyonnyilatkozatát. Ám mivel ezt még október 1-je előtt mulasztották el, és bár azóta hatályba lépett az új összeférhetetlenségi alkotmánytörvény, a régi norma értelmében vonják őket felelősségre, így nevüket sem lehet nyilvánosságra hozni.
RÖVIDEN
Romák nem kellenek a Maticának?
Szepsi. Az antidiszkriminációs törvény megsértése miatt fordult Marián Glowaty a Szlovák Nemzeti Emberjogi Központhoz, mert szerinte a Matica slovenská szepsi szervezete megakadályozta, hogy az ő és további 30 roma tagja legyen a szlovák kulturális intézménynek.
Változatlan a sör jövedéki adója
Pozsony. Mégsem változik a sör jövedéki adója – döntött tegnap a parlament, vagyis a képviselők elvetették azt az ellenzéki javaslatot, amely szerint alkoholfokonként és hektoliterenként 50 koronáról 30 koronára mérséklődött volna az adóteher.
Tíz napon belül kellene reagálniuk
Pozsony. Csak a házszabály módosítása után foglalkozik a kormány azzal, hogyan működjön együtt a parlamenttel az uniós normákkal kapcsolatos közös állásfoglalások kidolgozása során – derült ki a tegnapi kormányülés után.
Házszabályt vizsgálóbizottságért?
Pozsony. Magyarul továbbra sem lehetne felszólalni a parlamentben, lennének vizsgálóbizottságok, a függetlenek pedig nem hozhatnának létre frakciót – egyebek mellett ezt tartalmazná az új házszabály, ám nem biztos, hogy valaha is napirendre kerül.
Hova jut a határidővita?
Pozsony. Várhatóan az alkotmánybíróságon fejeződik be az egészségügyi reform ügye, az államfő hivatalának és a parlament alkotmányjogi bizottságának véleménye ugyanis szöges ellentétben áll egymással.