Pozsony. Támogatja a HZDS Mikuláš Dzurinda törekvését, hogy az Európai Unió alkotmányos szerződését a parlament népszavazás nélkül ratifikálja. Vladimír Mečiar azzal is egyetértett az SDKÚ elnökével, hogy a törvényhozás Törökországgal kapcsolatos határozatában javasolja az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Dzurindával szép sorjában
„A találkozón kizárólag Törökországról és az uniós alkotmányról volt szó” – hangsúlyozta érdeklődésünkre Martin Maťko, az SDKÚ szóvivője. Szerinte ezt bizonyítja, hogy hasonló egyeztetés volt tegnap reggel a Smerrel is, sőt Dzurinda a két külpolitikai témával kapcsolatban a Népi Unió képviselőit, valamint a többi független honatyát is tárgyalóasztalhoz invitálja. „A regionális politikába a központból nem szólunk bele” – állítja Maťko. Ennek ellentmondani látszik, hogy a legutóbbi helyhatósági választások előtt az SDKÚ központi tanácsa határozatában megtiltotta regionális struktúráinak a HZDS-szel való szövetséget. Úgy tűnik, mára változott a helyzet, a szóvivő ugyanis lapunknak tegnap leszögezte: a párt elnöksége és egyéb központi szervei nem avatkoznak a helyiek dolgaiba, a helyhatósági választásokra való felkészüléssel kapcsolatban a regionális politikai vezetőik szabad kezet kaptak. „Országos szinten nem tárgyaltak semmilyen nyitrai stratégiáról” – tette hozzá a szóvivő.
A külpolitikai kérdésekben Dzurindának másik nagy politikai ellenfelével, Robert Ficóval is sikerült közös nevezőre jutnia. A Smer elnöke a napokban élő televíziós szópárbajra hívta ki a miniszterelnököt, ám az SDKÚ elnöke nem fogadta el, mondván: jobban is el tudja tölteni az idejét, mint hogy a kizárólag populista megnyilvánulásokra képes Ficóval vitatkozzon. Szerinte azért sincs értelme a párbeszédnek, mert Fico általában vesztesen, lógó orral távozott. Ennek ellenére a tegnap reggeli tárgyalás a Smer elnöke szerint „standard hangulatú” volt, s akárcsak Mečiar, ő is támogatja, hogy az uniós alkotmányt a parlament hagyja jóvá, s nincs szükség referendumra. Fico azt is helyesli, hogy az EU kezdje el a csatlakozási tárgyalásokat a törökökkel. Tegnap este a Szabad Fórummal is tárgyalt az SDKÚ. Eduard Kukan külügyminiszter közölte: az európai ügyek bizottsága javasolja a házelnöknek, a parlament csak novemberben foglalkozzon Törökország EU-tagságával. (-sza, s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.