Pozsony. Mérget mutattak ki Miklós László környezetvédelmi miniszter vérében – olvasható a Környezetvédelmi Világszervezet jelentésében.
A dokumentum szerint 2003 decemberében 46 európai állampolgártól – köztük 14 környezetvédelmi minisztertől – vettek vért. Mint kiderült: Miklósé a legfertőzöttebbek közé tartozik.
Vegyi anyag Miklós László vérében
A dokumentum szerint 2003 decemberében 46 európai állampolgártól – köztük 14 környezetvédelmi minisztertől – vettek vért. Mint kiderült: Miklósé a legfertőzöttebbek közé tartozik. Egyebek között olyan mérget – DDT-t – is tartalmaz, amelyet már harminc éve betiltottak. A miniszter egészségesnek érzi magát.
„Az eredményeket az orvosomnak adtam át, mivel az értékekhez nem értek. Télen síelek, nyáron pedig gombázom, egészségemért mégis többet kéne tenni. Mindig nyugtatom magam, hogy az az étel jó a szervezetemnek, amely a legjobban ízlik” – nyilatkozta Miklós László. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.