Pozsony. Csak a házszabály módosítása után foglalkozik a kormány azzal, hogyan működjön együtt a parlamenttel az uniós normákkal kapcsolatos közös állásfoglalások kidolgozása során – derült ki a tegnapi kormányülés után.
Tíz napon belül kellene reagálniuk
Pozsony. Csak a házszabály módosítása után foglalkozik a kormány azzal, hogyan működjön együtt a parlamenttel az uniós normákkal kapcsolatos közös állásfoglalások kidolgozása során – derült ki a tegnapi kormányülés után. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes meggyőződése szerint a parlamenttel és az Európai Tanáccsal az együttműködés zökkenőmentes lesz. Elképzelése szerint ha a honatyák – a meghatározott időn belül – nem foglalnak állást az Európai Bizottság javaslatával kapcsolatban, akkor azt automatikusan elfogadottnak tekintenék. „Szeretnénk, ha az összes, Brüsszelből érkező elképzelésre az egyes minisztériumok tíz napon belül reagálnának. Ezután kerülne nyilvános tárcaközi egyeztetésre” – nyilatkozta Csáky. A polgárok januártól a kormány honlapján (www.vlada.sk) figyelemmel kísérhetnék az összes uniós javaslatról folytatott vitát, illetve az egyes tárcák véleménynyilvánítását is. (dp, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.