John Kerry szenátor azt ígérte szerdán az amerikai állampolgároknak, hogy megválasztása esetén Irakban helyre fogja hozni azt, amit George Bush elnök elrontott.
Keresés
Titokzatos jelentkező a Malévre
Négy lehetséges pályázó közül egyedül az Aviation Solution International pályázott a Malév megvételére. A konzorciumról csak annyit tudni, hogy Kovács Ferenc képviseli, aki 1999 októberétől egy évig a Malév vezérigazgatója volt - írja a Népszabadság.
Egyiptomi túszok szabadultak Irakban
Szerda este elrablóik szabadon engedtek Irakban két szeptember végén elrabolt egyiptomit - közölte a túszok munkáltatója.
FIGYELŐ
Az Egyesült Államok iraki politikája lényegét tekintve akkor sem változik, ha jövőre a demokrata pályázó, John Kerry kerül a Fehér Házba – fejtegette egy amerikai stratégiai szakértő.
Ha tudnék bazseválni
Tornalján ültek mögém a buszon, Pelsőcön pedig már le is szálltak, ám röpke fél óra alatt is bőséges információt nyújtottak számomra a Nyugat-Európában dolgozó utcai zenészek pénzkereseti lehetőségeit illetően.
A mi terroristánk
Lehullott a lepel, végül kiderült, mégsem lettünk terrortámadás áldozatai, a ligetfalui postát csak egy szerencsétlen kábítószerfüggő munkanélküli férfi fújta tele gázsprayjel.
TALLÓZÓ
Az új bukaresti amerikai nagykövet szerint a románok még sok megpróbáltatásnak néznek elébe a demokrácia megszilárdításában és a gazdasági hatékonyság növelésében. Minden jelentős bukaresti politikai napilap beszámolt Jack Dyer Crouch II előadásáról, amelyet a bukaresti politikatudományi karon tartott.
Hátrányos helyzetben
A férjemmel már nyugdíjasok vagyunk, és járadékunkból – az alapkiadásokat leszámítva – vehetünk néha pár kiló narancsot, de többre nem futja. Van két mozgássérült felnőtt gyermekünk; az egyik 34 éves, közlekedni csak kerekes székkel tud, vagyis ha én tolom. Otthon két bottal jár.
Hányadik „utolsó esély”?
Nagy-Britannia, Franciaország és Németország ismét és utoljára felszólította Iránt, fejezze be nukleáris fegyver előállítására irányuló programját. Teherán tehát kapott még egy „utolsó esélyt”.
A köveket síró indiai lány
Ha sír, könnyeivel apró kövek távoznak a szervezetéből – ezzel jár egy ritka betegség, amelyben egy Kelet-Indiában élő tizenöt éves kislány szenved.