Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét magyarigazolvánnyal vagy a megalkotandó törvényben megh
Keresés
Régi-új bástyák állnak
Bár amikor ez az írás készült, még nem hirdették ki az amerikai elnökválasztás hivatalos végeredményét, az előzetes felmérések szerint úgy volt, hogy a jelenleg is hivatalban levő elnök, George W. Bush kerül ki győztesen a választási csatából.
Veszélyes forgalmi dugók
Forgalmi dugóban állni és araszolni nemcsak bosszantó, hanem vélhetően a szívinfarktus kockázatát is jelentősen növeli. Német kutatók állítása szerint azok körében, akik a közlekedés akadozása miatt nem jutnak előre, háromszor gyakrabban fordul elő szívinfarktus, mint a csúcsforgalmat kerülőknél.
A jövő az androidoké
Tim Bretl a stanfordi egyetemen robotikával foglalkozik. Szabadidejében a szabad falmászásnak hódol. A két szenvedély találkozásából született meg Lemur, amely az amerikai űrkutatási hivatal közreműködésével készült és olyan ügyesen mászik a falon, mint Bretl.
Dohány- és füstmentes cigaretta
Az apró akkumulátorral ellátott cigikre hamarosan ott is nyugodtan rá lehet gyújtani, ahol a legszigorúbb szabályok tiltják a dohányzást.
Mellőzi az érzelmeket
Kiss Sándor huszonnégy esztendős nagysallói olvasónk az őszi idény végére formába lendült. Eddigi legjobbja 9 pont volt, a 14. fordulóban azonban telitalálatos szelvényt kaptunk tőle. Sorsolással ő is bejutott e heti nyerteseink közé. Szerencsénk volt, hogy éppen otthon találtuk.
Ezen a héten szabadságolok.
Hét telitalálatos szelvény a 14. fordulóban
Az őszi idény hajrájában ismét érvényesült a papírforma, rendre az esélyesek nyerték a találkozókat. Kisfaludon botrányba fulladt a két szomszédvár rang-adója, ezért a paneltipp lépett érvénybe. A favoritok sikereinek is köszönhetően hét telitalálatos szelvény került a 14. forduló jegyzőkönyvébe.
Hektikus magyar telekárak
Manapság egyre több szlovákiai próbál meg ingatlanhoz jutni a többi európai uniós tagországban is. Magyarországon, illetve Budapesten az elmúlt egy évben átlagosan 10,86 százalékkal nőttek az építési telkek árai.
Ne dőljünk be a csalóknak!
A nagyobb építési telkekre pályázók továbbra sincsenek irigylésre méltó helyzetben. Szlovákiában ugyanis a telkek az örökösödés miatt egyre kisebb parcellákra osztódtak. A földhivatali kataszterben 12,1 millió parcellát tartanak nyilván.
Régiónként változó telekárak
Európai uniós csatlakozásunkat megelőzően ugrásszerűen megnőtt az építési telkek iránt érdeklődők száma, ami az árak emelkedéséhez vezetett. Régiónként azonban továbbra is jelentős árkülönbségek vannak.