KASSA
THÁLIA SZĺNHÁZ: Hamlet 14, 19
Keresés
Dámák diadala
Kellemes környezetben, a gútai Leonor Szállóban zajlik a hét végén, szombaton az Új Szó és a Vasárnap hagyományos Újbor-bálja. A kellemes hangulathoz – a jó zene mellett – minden bizonnyal hozzájárul majd a budapesti Napszínház tagjainak fellépése is.
Lévaiak közt egy lévai
A lévai Reviczky Házban november 8-án Grendel Lajos vendégeskedett. „Üdvözöljük barátunkat, Kossuth-díjas írónkat, Léva szülöttét, aki itthon van, hazai ember, a miénk” – köszöntötte az írót Újváry László, a beszélgetés vezetője.
Séta időtlen, idilli vidékeken
Árkádia tájain – Neoklasszicizmus a húszas évek magyar művészetében a címe annak a tárlatnak, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből állított össze Zwickl András művészettörténész, s amelyet a Magyar Intézet által rendezett A magyar kultúra napjai Pozsonyban rendezvénysorozat részeként nyitottak meg.
Előretörnek a sandinisták
Managua. Tizennégy év óta első ízben nyert választást a nicaraguai baloldali Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front (FSLN).
Megállapodás a lázadókkal
Abuja (Nigéria). A szudáni kormány és a dárfúri lázadók között új megállapodás jött létre azzal a céllal, hogy véget vessenek a harcoknak és lehetővé tegyék a nyugat-szudáni tartományból elűzött 1,6 millió menekült segélyezését.
Készültségben a haditengerészet
Tokió. Japán tegnap készenlétbe helyezte a haditengerészetet, miután ismeretlen, feltehetően kínai tengeralattjárót észleltek a japán felségvizeken. Egy felderítő repülőgép észlelte a tengeralattjárót a reggeli órákban az Okinava-szigetektől 300 kilométerre.
Teheráni fenyegetőzés
Teherán. Irán felmondja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozását célzó atomsorompó-szerződést, s titokban folytatja atomprogramját, ha a nyugat nyomást gyakorol Teheránra – közölte egy magas beosztású diplomata.
Speciális úti okmánnyal
Budapest. A korábbi kishatárforgalmi rendszerhez hasonlóan, speciális úti okmánnyal könnyítené meg a határon túli magyarság életét az az európai bizottsági javaslat, amelynek jóváhagyása az új Európai Parlamentre vár – közölte a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.
Egyezség Juscsenkóval
Ungvár. A kárpátaljai magyarok jogainak jelentős bővítését kilátásba helyező választási megállapodást írt alá Viktor Juscsenko ukrán elnökjelölt és a támogatását vállaló KMKSZ nevében Kovács Miklós, a szervezet elnöke Kijevben.