A Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi székházában van ugyan egy kis konyhafülke is, de általában csak vendégfogadások alkalmával használják. Czimbalmosné Molnár Éva, az intézmény igazgatónője akár három saját konyhát is vezet(hetne), ám ezek közül kettő a pilisvörösvári családi házban, a harmadik a vár alatti bérelt pozsonyi lakásban van.
Keresés
Horoszkop
Egyre inkább az otthona kerül előtérbe. Biztos hátteret, egyfajta menedéket keres a családban, ahol megpihenhet a napi harcok után. Ezt sikerül is megtalálnia. Egyre jobbak az esélyei, de még mindig sokban függ a protektorai jóindulatától, illetve a barátai segítőkészségétől.
SPORTOLÓK A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL
Gergely István, az Euroliga-győztes bajnok Honvéd és az olimpiai, valamint világbajnok magyar vízilabda-válogatott kapusa, aki a Komáromi járásbeli Szilason él, s másfél éve magyar állampolgár: „Természetesen igennel szavazok majd vasárnap.
Ki hogyan szavaz(na)
Magyarországon már kikristályosodott, hogy ki hogyan fog szavazni a vasárnapi népszavazáson a kettős állampolgárságról. A kormánypártok, vagyis a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) nemre buzdítja választóit.
Fámák a kettős állampolgárságról
Útlevél, tömeges elvándorlás, hontalan kárpátaljaiak, százmilliárdok, évtizedekre a hatalomba betonozott jobboldal. Ilyen és ehhez hasonló frázisokat hangoztattak a kettős állampolgárságról szóló vasárnapi népszavazás kampányában. Vajon mekkora ezeknek az igazságtartalmuk?
A jó házasság titka a gyors válás
London. Focimeccs hosszúságúra, 90 percre kurtult egy brit pár házassága. A bíró a válóperen lép színre. A 23 éves vőlegény és a 40 éves menyasszony másfél órás házassága cseppet sem volt unalmas: jól kiverekedték magukat.
Ki vállalta át az SDKÚ 22 milliós kötelezettségét?
Martin Maťko, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió szóvivője:
Ezzel a kérdéssel kapcsolatban pártunk korábban már kiadott egy hivatalos állásfoglalást, az ügyet mi lezártnak tekintjük.
Miért drága az üzemanyag?
Pozsony. A Slovnaft idei 9 milliárd koronás nyeresége nem magyarázható pusztán a forgalomnövekedéssel. Az általa diktált magas gázolajár ellehetetleníti a teherfuvarozókat – mondta Pavol Jančovič, a fuvarozók érdekvédelmi szervezete, a ČESMAD alelnöke.
Kenyhecre megy a Ford
Pozsony. Az amerikai Ford autógyártó és a német Getrag közös leányvállalata, a Getrag Ford Transmissions a Kassa közeli Kenyhec község ipari parkjában fog sebességváltókat gyártani. A 300 millió eurós (kb.
Forgalmas helyen robbantott az alvilág
Pozsony. Nagy erejű robbanás rázta meg tegnap kora délután a fővárosban a Jadran éttermet. Rendőrségi információk szerint a merénylet célpontja Ivo R., a Takáč-banda feje volt. Ivo R. és egy társa súlyos fejsérüléseket szenvedett, egy férfi könnyebben megsérült.