Róma. Holtrészegen csaknem hatvan kilométert vezetett menetiránnyal szemben egy 23 éves rendőr Olaszországban. A Lazio tartományban szombat éjszaka autózók rémülten értesítették a rendőrséget, hogy egy őrült jön velük szembe.
Keresés
Megszűnnek egyes járatok?
Nyitra. Elképzelhető, hogy Nyitra megye december 12-től megszüntet néhány nem kifizetődő buszjáratot, ugyanis az egész országban új menetrend lép érvénybe.
A zöldségtermelők fele jövőre lehúzza a rolót
Pozsony. Súlyos helyzetbe kerültek a hazai zöldségtermelők. A felvásárlóknak és az áruházláncoknak már csak olyan alacsony áron tudják eladni a termést, hogy inkább le sem szedik azt, hanem beszántják.
Jelzésértékű az alacsony szavazókedv?
Bugár Béla, az MKP elnöke:
Nem az a jelzésértékű, hogy hányan mentek el szavazni, hanem az, hogy ebből mennyi lesz az „igen” szavazat. Ezt most, közvetlenül az urnák lezárása után még nem tudhatjuk. A végleges eredmények ismeretében hozzuk majd nyilvánosságra álláspontunkat.
Alacsony részvétel
Budapest. A lapzártakor rendelkezésünkre álló adatok szerint tegnap este fél hatkor 33,81 százalékos volt a részvétel a kettős állampolgárságról és a kórház-privatizációról szóló magyarországi népszavazáson.
TALLÓZÓ
LIDOVÉ NOVINY
Magyarország a kettős állampolgárságról szóló népszavazással olyan trágyába lépett, amelyet a történelem szórt az útjába.
Arról, kinek is éri meg az új nyugdíjrendszer
Mégsem a tavalyi volt a végső – a többéves sokkterápiát követően a földgáz ára jövőre újra jelentősen drágul. Meglátjuk, mennyire igyekeznek majd ezt meglovagolni a politikai pártok, hiszen a gázművek nyereségének ismeretében nehéz megmagyarázni az embereknek a világpiaci emelkedés káros hatásait.
Sose halunk meg!
Azért ragadtam tollat, hogy a végveszélyben a nemzetet lelkesítsem. Különösen a lecsatolt részek népét. Az orvosi műhibából amputáltakat.
Távol Pozsonytól
Pozsonytól kelet felé a helyzet változatlan. Magyarán, fokozatosan romlik, elég kinézni az autó ablakán, már ha nincs behúzva a függöny. Az Ipoly mentétől kezdve a Bodrogközig pedig mintha teljesen külön országban járna az ember.
Csáky Pál meg az uborka
Képzeljék el, hogy pozsonyi lakosként éppen az egyik külvárosi, ismert étterem felé tartanak, és hirtelen egy szép, méretes faldarab alatt találják magukat. És nem azért, mert gyenge az épület tartószerkezete.