Jelzésértékű az alacsony szavazókedv?

Bugár Béla, az MKP elnöke:
Nem az a jelzésértékű, hogy hányan mentek el szavazni, hanem az, hogy ebből mennyi lesz az „igen” szavazat. Ezt most, közvetlenül az urnák lezárása után még nem tudhatjuk. A végleges eredmények ismeretében hozzuk majd nyilvánosságra álláspontunkat.

Bugár Béla, az MKP elnöke:

Nem az a jelzésértékű, hogy hányan mentek el szavazni, hanem az, hogy ebből mennyi lesz az „igen” szavazat. Ezt most, közvetlenül az urnák lezárása után még nem tudhatjuk. A végleges eredmények ismeretében hozzuk majd nyilvánosságra álláspontunkat. Ha a népszavazáson az igenek győznek, Magyarországnak mihamarabb meg kell kezdenie az egyeztetéseket az Európai Unióval és a szomszédos államokkal. Hiszek abban, hogy az igen mozgósító ereje nagyobb volt, de ha a referendum érvénytelen lesz, vagy több lesz a „nem” szavazat, a magyar kormánynak akkor is tárgyalóasztalhoz kell ülnie a határon túli magyar vezetőkkel, mivel a népszavazás kampánya rontotta a viszonyt a határon túli magyarok és az anyaországiak között.

Elégedett ügyvezető alelnöke, Duray Miklós szereplésével a népszavazást megelőző élő televíziós vitában?

Sajnos, nem láttam a vitát, de kollégáim azt mondták, Duray Miklós felkészült volt, jól érvelt, talán ő nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt Gyurcsány Ferenc három vitapartnere közül. (kcr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?