Dunaszerdahely. A kormány teremtse meg annak feltételeit, hogy Szlovákia is hatékonyan tudjon élni az Európai Unió LEADER régiófejlesztési programjának pályázati lehetőségeivel – követeli a Vidék Parlamentje. A szervezet erről hétvégi közgyűlésén határozott.
Keresés
Beňová: Nem a vagyon miatt egyesülünk
Pozsony. Nem azért egyesül a Smer a kisebb baloldali pártokkal, hogy Szlovákia leggazdagabb pártjává váljon – állítja Monika Beňová, a Smer alelnöke.
Felszámolta magát az SDĽ
Besztercebánya. A Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) megszűnik, tagjai pedig átlépnek a Smerbe – hagyták jóvá szinte egyhangúan a küldöttek a párt hétvégi kongresszusán. Januárban új párt jön létre Smer–Szociáldemokrácia néven.
Mennyire tiszták a felvételik?
Pozsony. Egyes felsőoktatási intézményekben a rektor indokolatlanul is megváltoztatja a dékánok döntését egy-egy hallgatójelölt elutasítását vagy felvételét illetően, derül ki az SGI társadalomkutató intézet jelentéséből, melyben az egyetemi felvételi vizsgák gyakorlatát térképezte fel. A felmérésbe 29 kart vontak be.
Túl nagy a gázkibocsátás
Valóban az ember okozza a nyarak melegedését: az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának növekedése megduplázza az átlagosnál magasabb nyári középhőmérséklet, illetve a hosszan tartó nyári hőhullámok esélyét – ezt most első ízben sikerült számítógépes elemzéssel bizonyítani brit kutatóknak.
Quebec cityben szinte lélegzik a történelem
Négyszázéves lesz 2008-ban a kanadai Quebec tartomány fővárosa, Quebec city. A múltat nagyon sok emlék őrzi, köztük néhány 400 éves épület ma is áll. Az ódon Quebec city 1985-ben a világörökség részévé vált.
Horoszkop
Kellemetlenségei támadhatnak szíve választottjával, ha nem tud ellenállni az önben motoszkáló birtoklási vágynak. Féltékenykedésével pedig egyenesen elüldözheti kedvesét. Inkább saját magával törődjön, hogy minél hamarabb levezesse a feszültséget.
Lehetőségek vállalkozóknak
Munkalehetőségek belföldön
Villamosmérnököket keresünk. Ajánlatok munkanélküliek, pályakezdők és pályát módosítók számára: idegen nyelveken beszélő közép- és felsőfokú végzettségűeknek és az üzleti életben gyakorlattal rendelkezőknek találmányok, új termékek menedzselése, szabad kapacitások lekötésének bonyolítása.
Új történelmi szinten
Az elmúlt hét a hazai fizetőeszköz számára rendkívül eredményes volt. Árfolyama az euróhoz képest újabb történelmi rekordot ért el, amikor egy euróért 39,03 koronát adtak. Mindehhez jelentős mértékben hozzájárult a régióban tapasztalható optimizmus.
Gyógyír lehet-e a magánosítás?
„Az egészség nem üzlet!” „Ne hagyjuk, hogy az egészségügy profitérdekelt cégek kezébe kerüljön!” „A magántulajdon nagyobb hatékonyságot, jobb minőséget jelent!” Ilyen és hasonló jelszavak hangzanak el a szlovák–magyar határ mindkét oldalán legújabban a kórházrendszer átalakulásával kapcsolatban.