Pozsony. Vasárnap életbe lép az új vasúti menetrend, amely rengeteg újítást hoz a vonattal utazók számára. A vasút ígérete szerint pár napon belül több gyorsvonat is a régi menetrend szerint közlekedik majd, újra utazhatunk azonban olyan regionális vasúti szárnyvonalakon is, amelyeken korábban leállították a közlekedést.
Keresés
Többre is futná Kassán
A kassai Löffler Múzeum nem tartozik a nagy múzeumok közé, támogatást az állami költségvetésből sem kap, jóllehet a neve már nemcsak itthon, hanem Közép-Európában is jól cseng.
Felújítva, kivilágítva
Komárom. A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma az idei évben 7,5 millió korona támogatást kapott fenntartójától, a nyitrai megyei önkormányzattól. Ebből 4,6 milliót tett ki a béralap, és 2,9 milliót fordítottak a működtetésre, tehát a különböző közüzemi számlák kifizetésére.
A rozsnyói múzeum létezése is már csoda
A Rozsnyói Bányászati Múzeum új alapítója 2002-től a Kassa Megyei Önkormányzat, amelynek költségvetésében mint támogatási intézmény van jelen. Az évi költségvetése valamivel több mint 3,8 millió korona, amelyhez hozzászámítódik a múzeum által kitermelt haszon, vagyis a belépődíjak (tavaly ez 100 ezer korona volt).
Lakatot tesznek a múzeumokra?
Kritikus helyzetben vannak a szlovákiai múzeumok. Képtelenek bővíteni, védeni, megőrizni gyűjteményeik állagát, de a nagyközönség elé sem tudják tárni az összes tárgyat. A legproblémásabb terület azonban a gyűjtemények védelme.
Több pénzügyi visszaélés
Kilenc százalékkal több pénzügyi visszaélést jelentettek az EU csalásellenes hivatala számára az elmúlt évben, mint egy esztendővel korábban. A legtöbb ügy a mezőgazdasághoz kötődik. Olaszország és Németország áll a lista élén.
A csalásellenes hivatal, az OLAF ügykezelő rendszerében 637 új esetet jegyeztek fel 2003.
Nyugdíjasként az EU-ban
Az EU-ban a tagállami szociális biztonsági rendszerek koordinációjára közösségi szociális biztonsági rendelkezéseket hoztak létre. Minden tagállam maga dönti el, kik tartoznak társadalombiztosítási rendszerébe, milyen feltételekkel, milyen és mekkora juttatást kaphatnak, és mennyi hozzájárulást kell fizetniük.
Schengeni kiskapuk a kívülmaradottaknak
Magyarország EU-csatlakozása után a magyar kisebbségek sorsát illetően nagy ugrásról álmodozni nem érdemes. Az utazás és a munkavállalás az unión belül könnyebb lett, és a státusztörvény bizonyos lehetőséget kínált az unión kívül rekedt magyarok számára, ám a schengeni határok kiszélesítésével újabb gondok merülnek fel.
Távozik február 1-jével a kulturális tárca éléről?
Rudolf Chmel kulturális miniszter:
No comment.
Értesülések szerint az Önt jelölő Új Polgári Szövetség szívesen látna ebben a székben valaki mást, amit Pavol Rusko pártelnök nem cáfolt. Köztudottan több súrlódás volt önök között.
Kérem, végezzenek ki!
Louisville. Kivégzéséért könyörög egy kétszeres gyermekgyilkos az Egyesült Államokban. A 32 éves Marco Chapman levélben fordult a bírósághoz. „Csak azt kívánom, hogy ítéljenek halálra, és azért kérem ezt, hogy ne terheljen senki mást rajtam kívül felelősség egy ember haláláért, nevezetesen az enyémért” – írta.