Szombat reggel 7 órától fél 12-ig a Hétről hétre c. zenés, publicisztikai magazinunkat hallhatják. Az első órában állandó rovataink jelentkeznek, a második órában az elmúlt hét belpolitikai krónikája, majd egyéb belpolitikai témák: a hét történései a szlovák törvényhozásban, és a kormánykoalíción belüli helyzet.
Keresés
Másfél évtized verssel, dallal
Egy hazai magyar amatőr együttes életében másfél évtized semmiképp sem elhanyagolandó idő. Bár a Kor-Zár együttes esetében az „amatőr” kifejezés nem helytálló, hiszen amit csinálnak – divatos kifejezéssel élve – „vérprofi”. „Amíg lesznek hallgatóink, akik megtöltik a koncerttermeket, meghallgatják lemezeinket, addig mi is leszünk!” – vallják tizenöt évvel a hátuk mögött.
Szíria és Irán beavatkozásáról
Washington. Az Irakban működő iszlám terroristák támogatásával vádolta Iránt és Szíriát az amerikai középső parancsnokság helyettes vezetője.
Iliescu megint lejáratta magát
Bukarest. Elie Wiesel Nobel-békedíjas író visszautasította a legmagasabb román kitüntetést, mert Ion Iliescu leköszönő államfő Corneliu Vadim Tudort, az antiszemita kijelentéseiről és a holokauszt tagadásáról elhíresült szélsőjobboldali politikust is kitüntette vele. Wiesel döntését azonnal közölte Iliescuval.
Újabb olaszt végeztek ki
Róma. Egyelőre fenntartásokkal fogadják Olaszországban egy újabb olasz állampolgár iraki kivégzésének hírét. Salvatore Santoro haláláról egy iraki fotós számolt be, akinek a szunnita háromszögben, Ramádiban mutattak meg egy holttestet és egy olasz útlevelet.
Kisebbségek támogatása
Prága. Harmincmillió koronával támogatja 2005-ben a csehországi kisebbségi sajtót a kormány. Ezt a költségvetési pénzt rendszeresen a kulturális tárca mellett működő bizottság osztja szét pályázatok alapján.
Szerencsésen ért véget a túszdráma
Athén. Csaknem 18 órás raboskodás után az utolsó túszok is kiszabadultak tegnap hajnalban az Athén mellett elfoglalt buszból.
Basescu csak riogat
Bukarest. Az RMDSZ vezetői szerdán késő este a liberális-demokrata D.A. szövetség vezetőivel is tárgyalásokat folytattak egy olyan kormánykoalíció megalakításáról, amely parlamenti többséget élvezne.
Megmozdulások Szaúd-Arábiában
Dubaj/Rijád. A szaúdi rendszert teszi felelőssé az arab királyságban dúló erőszakcselekményekért az az Oszama bin Ladennek tulajdonított hangüzenet, amely tegnap került fel az internetre.
Juscsenko a hatalmat vádolja
Bécs. Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt szerint a kijevi kormány áll az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet mögött. A súlyos dioxinmérgezést szenvedett politikus ezt a News osztrák hírmagazinnak jelentette ki. „A kormány műve volt, azoké az embereké, akik még hatalmon vannak Ukrajnában.