Szerencsésen ért véget a túszdráma

Athén. Csaknem 18 órás raboskodás után az utolsó túszok is kiszabadultak tegnap hajnalban az Athén mellett elfoglalt buszból.

Athén. Csaknem 18 órás raboskodás után az utolsó túszok is kiszabadultak tegnap hajnalban az Athén mellett elfoglalt buszból. Előbb a maradék hat utas jött le a járműről, majd a túszejtők kidobták fegyvereiket – két vadászpuskát –, s kezüket a tarkójukra téve maguk is leszálltak, a rendőrök pedig azonnal elszállították őket.

A fegyveresek reggel 6-kor kerítették hatalmukba egy megállóban a Marathonból a fővárosba tartó távolsági buszt, amelyen 26-an utaztak. Egy utasnak, a kalauznak és a sofőrnek a jármű elfoglalásakor sikerült megszöknie, így a banditák nem tudtak tovább menni foglyaikkal. A bűnözők a szakképzett tárgyalók kérésére több csoportban 20 foglyukat elengedték, míg végül csak hatan maradtak a járművön. A banditák 1 millió dollárt követeltek, valamint repülőgépet, amellyel Oroszországba mehetnek, s azzal fenyegetőztek, hogy felrobbantják a buszt. Azt állították magukról, hogy oroszok, de a legfrissebb információk szerint albánok, akiket korábbi tevékenységük alapján számon tartanak a görög hatóságok. Tegnap délben azt is közölték, hogy nem volt náluk robbanóanyag. Az, hogy a túszdráma szerencsés véget ért, nem kis részben a nyári olimpiához kötődő biztonsági felkészítés eredménye. A buszsofőr például sokat használt azzal, hogy a támadás közben lélekjelenlétét megőrizve a slusszkulcscsal leugrott a buszról, s így az nem tudott tovább menni.

A 11 milliós Görögországban 1 millió albán él, ők alkotják a legnagyobb kisebbséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?