Zolee és a szesztilalom

A magyar gengszterrap meghonosítója volt már sok minden, angyalföldi vagánytól latin-amerikai diktátorig. Most éppen az amerikai szesztilalom idejébe képzeli vissza magát, némi piáért (és pénzért) cserébe nagy számban irtja ellenfeleit a Gyilkosság Rt. élén.

A Ganxsta Zolee és a Kartel-lemez, a Pokoli lecke nem csak a rap és a rock vegyítésével hozott újat a csapat életébe, hanem a hozzá tartozó új imázzsal is. Valószínűleg nem a képregény és a latin-amerikai diktátorfigura, hanem a zene volt az oka, hogy az album az eladási adatokat tekintve alulmúlta a várakozásokat. De azért lecserélték a külsőt is: a tavaly ősszel megjelent Gyilkosság Rt. a húszas évek Amerikáját idézi meg. A Kartel most éppen egy kisebb maffia, egy várost uralnak, szeszt csempésznek, és gyilkolnak.

Az ötlet természetesen nem új, hiszen a korszakot jelentős művészek dolgozták fel. Kézenfekvő példa a Keresztapa, Mario Puzzo regénye, és a még annál is ismertebb Coppola-film. Ennek természetesen a Kartel is tudatában van, olyannyira, hogy az új lemezhez tartozó első klip egyenesen megidézi a legendás filmet. Egy rövid snitt erejéig a gonosz fiúk Marlon Brando Don Corleone-alakítását megörökítő plakát előtt üldögélnek.

Egy igazi gengszterfilm viszont nem idéz másik gengszterfilmet, és ezt ez egy képet leszámítva a Szesztilalom majdnem olyan, mintha igazi volna. Nagy története nincsen; a Kartel korhű eszközöket használva eltesz láb alól néhány embert, jön egy nyomozó, újságíró, halottkém, lefotózza a hullát, a kép megjelenik a másnapi újság címoldalán. Van még néhány másfajta snitt is, például a zenekar amolyan maffiásan üldögél egy nagy asztal körül, egyszer pedig egy bárban ledér erkölcsű hölgyek előtt zenélnek. Külön öröm, hogy e konzumnők rondák – annyi bombázó mutogatja a bikinijét manapság minden klipben, hogy jól esik egy-két torz arcot látni.

Mindent egybevetve a képi megvalósítás igen jó, éppen csak azt sajnálhatjuk, hogy az ifjak lelkére ártalmas képeket, nevezetesen több hullát is tartalmaz, ezeket ugyanis a korai órákban csak úgy nézhetjük meg, ha olyan életlenek, hogy semmit nem látunk.

A zenét szokás szerint Pierrot készítette, de most még a szokásosnál is igényesebbre sikerült. Némileg a régi amerikai dzsesszt is felidézi, főleg az eleje és a vége. A húzós funk alapokhoz jól illik a fúvós is, de a kilencvenes évek gengszterrapjét idéző egyéb hangminták is. A srácok pedig jól nyomják hozzá a szöveget, de hát már ezt is megszokhattuk.

Egy valamibe kötnék bele, bár tudom, hogy kockázatos..., a szövegbe. Az egy dolog, hogy jó szemmel nézzük-e a mértéktelen alkoholizálás mértéktelen dicséretét. Az viszont egészen biztos, hogy Mr. Al, vagyis Al Capone nem volt a megváltó. Lehet, hogy az alkoholt betiltó politikusok ostobák voltak, a maffiafőnök viszont maffiafőnök volt, minden bizonnyal sokszoros gyilkos – ezt nem kéne elfelejteni. A másik gond pedig az, hogy mintha Ganxsta Zolee úgy érezné, hogy nem igazán aktuális ez a szesztilalmas Amerika, ezért néhány aktualizáló sort helyez el a szövegben. „Ezek voltak azok az üvöltő húszas évek / Nálunk ilyen ne legyen, én csak ettől félek“. Lehet, hogy csak felületesen követem a politikát, de arról még nem hallottam, hogy bárki be akarná tiltani hazánkban az alkoholfogyasztást. Arról nem is beszélve, hogy az évek – félek elég gyenge rím. Apróbb botlásokat leszámítva szerintem ez a legjobb Kartel-klip.