Vagy megszoksz, vagy megszöksz

Nagy dilemma! Legalább is nekem nehéz volt megszokni azt, hogy fősulis lettem. Új város, új környezet, sok-sok ismeretlen ember, na és persze idegen (értsd: eddig tanulásra nem igen használt) nyelv, a szlovák. Még jól emlékszem arra, hogy legelőször mennyi félelemmel ültem fel a buszra, ami az ismeretlenbe vitt.

Nagy dilemma! Legalább is nekem nehéz volt megszokni azt, hogy fősulis lettem. Új város, új környezet, sok-sok ismeretlen ember, na és persze idegen (értsd: eddig tanulásra nem igen használt) nyelv, a szlovák. Még jól emlékszem arra, hogy legelőször mennyi félelemmel ültem fel a buszra, ami az ismeretlenbe vitt. Arra, milyen elveszetten tudakoltam szobám számát, majd nyitottam ki azt a bizonyos 101-es ajtót...

Első tanítási nap, első hét, rémület. Legszívesebben elmenekültem volna. A menekülési kényszer az első hónapok minden napjára jellemző volt. Sokszor kérdeztem magamtól, hogy miért is választottam ezt a sulit (a Katolikus Egyetemet Rózsahegyen), mit keresek én itt, talán ez az egész hercehurca nem is nekem való. De nem adtam fel azt a harcot, amit néha saját diáktársaim tettek még nehezebbé. Néhányszor már meg kellett védenem magyarságomat, mert elég sok, hozzám hasonló korú emberke különös nézeteket vall rólunk, szlovákiai magyarokról. A megszökési kényszerből lassan megszokás lett. Megbarátkoztam a sulival, a kollégiumi élettel, azzal, hogy egyedüli magyarként élem napjaimat. Ma már a 305-ös szobában lakom, olyan társakkal, akikben barátokra leltem, akik elfogadnak, segítenek és ha kell, a védelmemre kelnek a különös nézeteket valló emberekkel szemben. A legigazabb barátaim mind keletiek. A suli egyre érdekesebb, és így, hogy már rég vége az első vizsgaidőszaknak és mindjárt itt a második, azt mondom, jó egyetemistának lenni!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?