SPÁTAY ADRIANAA komáromi Selye János Gimnázium szavalói idén ismét Debrecen vendégei és versenyzői voltak. Október 19–20-án 16. alkalommal rendezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség, Debrecen városa, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány a Dr.
Tündököltek a selyés lányok
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14146568388631_50.jpg.webp?itok=55tBPiXv)
SPÁTAY ADRIANA
A komáromi Selye János Gimnázium szavalói idén ismét Debrecen vendégei és versenyzői voltak. Október 19–20-án 16. alkalommal rendezte meg a Debreceni Zsidó Hitközség, Debrecen városa, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány a Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyt.
Diákjaim immár hatodik alkalommal kapcsolódtak be a versenybe, amely három fordulóból áll: a versenyzőknek a kötelező versenyanyagból 2 művet kell választaniuk, melyek zsidó származású írók, költők alkotásai. Az elődöntőkben ezeket, illetve a szabadon választott műveket tolmácsolják a versenyzők. A zsűri megrostálja a mezőnyt: a másnapi döntőbe kategóriánként csak a legjobb 4-6 szavaló jut tovább.
Idén két diákommal, Kálosi Zsófiával és Lakatos Lilivel készültünk a versenyre; mindketten az ifjúsági kategóriában indultak. Egymás ellenfeleként ugyan, de egymásért is izgultak a lányok.
Zsófi Radnóti Miklós, Szabó T. Anna és Erdős Virág verseivel, míg Lili Radnóti Miklós költeménye mellett hazai, szlovákiai magyar költők verseit szavalta. Mindkét lány remekül állta a sarat, az elmúlt évekhez hasonlóan csupa pozitív véleményt, dicséretet kaptak. Az eredmény megint a lehető legfényesebbre sikerült: Kálosi Zsófi az 1., Lakatos Lili a 2. helyen végzett.
A zsűri elnöke Drucker Tibor, az Ex Libris Könyvkiadó igazgatója, díszelnöke Nógrádi Gábor író volt.
Számomra két okból is példaértékű ez a rendezvény: egyrészt az ember tényleg érzi, hogy a művészi gondolkodás és önkifejezés a legfontosabb, ez a pár nap meg- és visszaadja a költészet, az irodalom rangját. Másrészt az a szeretet és elfogadás, amellyel az embert Debrecen, illetve a szervezők fogadják, a különböző vallások, kultúrák, egyetemes emberi értékek békés egymás mellett élése és megbecsülése példamutató és mindenképpen követendő a mai társadalomban, az emberi kapcsolatokban.
Köszönöm Paszternák Tamásnak, volt diákomnak, aki 2002-ben felhívta figyelmemet a rendezvényre, illetve lehetővé tette részvételünket, és aki azóta is figyelemmel kíséri szereplésünket. Köszönjük a debreceni hitközségnek, a szervezőknek – Zámbori Edith irodavezetőnek – a szíves vendéglátást, a kellemes, élménydús két napot.
Emlékeztetőül a Dr. Kardos Albert Nemzetközi Vers- és Prózamondó Versenyben eddig elért eredményeink:
2002 – Czuczor Nóra – 1. hely
2009 – Szabó Donáta – 1. hely, ifjúsági kategória, Jókai Ágnes – 1. hely, felnőttkategória
2010 – Ölvecky András – 1. hely, felnőttkategória
2011 – Szurcsík Ádám – 1. hely, ifjúsági kategória
2012 – Hernandez Franco Vivien – 1. hely, ifjúsági kategória, Szurcsík Ádám – 2. hely, felnőttkategória
2014 – Kálosi Zsófia – 1. hely. ifjúsági kategória, Lakatos Lili – 2. hely, ifjúsági kategória
Már most örülünk a jövő év októberében immáron 17. alkalommal megrendezésre kerülő debreceni versenynek, diákjaimnak szívből gratulálok; s remélem, ez a szép sikersorozat megszakítás nélkül folytatódik.
A szerző a Selye János Gimnázium tanára
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.