Töltsük hasznosan a nyarat!

A nyári szünet és a szabadság ugyan még messze van, de már most érdemes elgondolkodni azon, hogy mivel töltsük majd a nyarunkat. Sokunk számára a nyár az év egyetlen olyan szakasza, amikor jut idő a nyelvtanulásra és az egyéb továbbképzésekre. Kevés olyan lehetőséget találunk Szlovákiában, amely ötvözi a tanulást és a szórakozást.

A negyedik évfolyamába lépő Selye Nyári Egyetem az ország legsikeresebb nyári rendezvényei közé tartozik. Az előző évek hagyományait folytatva újabb tanfolyamokkal bővül az eddig sem szűk választék. A legnagyobb újdonság azonban mégsem a tanfolyamok kínálatában jelentkezik, hanem a nyári egyetem helyszínében. Komárom mellett idén már Kassán is megrendezésre kerül a Selye Nyári Egyetem. A szervezők ilyen módon szeretnék a távolabbi régiókban élők számára is elérhetővé tenni a részvételt.

Komárom és Kassa

Július 4–22. között Komáromban, július 11–22. között pedig Kassán várják azokat, akik az aktív pihenésnek ezt a nagyszerű módját választják. A tanfolyamok kínálatában továbbra is a nyelv-, a számítástechnikai és a gazdasági tanfolyamok vannak túlsúlyban, de a kézművesség, a kommunikáció, a fotózás, a történelem, a tánc és a pszichológia iránt érdeklődők is találnak maguknak megfelelő elfoglaltságot a közel 40 féle tanfolyam között. Újdonságot jelentenek a komáromi tanfolyamok sorában a hastánc, a talpmasszázs és a prezentációkészítés tanfolyamok.

Héthatár Gyermektábor

A tavalyi évhez hasonlóan idén is gazdag szabadidős programokra számíthatunk. Az előadók sorában üdvözölhetjük majd Czeizel Endre orvos-genetikust, aki „Magyar költők, géniuszok” címmel tart majd előadást. A klubesteken többek között Reisz András, füleki származású meteorológussal találkozhatunk, akit a Magyar Televízió időjárás-jelentéseiből ismerhetünk. Az előadások és klubestek mellett filmklub, koncertek, hétvégi kirándulások és további esti szórakozási lehetőségek várják a kikapcsolódni vágyókat.

A tavalyi nagy sikerű napközis Héthatár Gyermektábor is folytatódik. A különböző kézműves foglalkozások mellett filmvetítésekkel, kirándulásokkal, lovaglással várják a 6–10 éves gyerekeket Komáromban és Kassán is.

A tanfolyamok listája és a nyári egyetem részletes ismertetője a www.selye.sk/nyariegyetem oldalon olvasható. A gazdag programkínálat és a hároméves tapasztalat garancia arra, hogy ez a nyár is olyan jól kezdődjön, mint a tavalyi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?