Távoktatás a sarkkörön túl

Alaszkában az internet és az elektronikus távoktatás segítségével próbálják áthidalni a települések közti hatalmas távolságokat: szélessávon 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján.

Alaszkában az internet és az elektronikus távoktatás segítségével próbálják áthidalni a települések közti hatalmas távolságokat: szélessávon 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján.

Alaszka egyike a legritkábban lakott államoknak az Egyesült Államokban, a vidéki térségben nehéz megfelelő oktatást biztosítani az ott lakóknak – kevés a diák és képzett pedagógusból sincs elég. Ezen a helyzeten többféle, az internethez kapcsolódó metódussal próbálnak segíteni a helyiek. Jó példa erre a Tununak városának kezdeményezése, ahol a térség első interneten közvetített tanóráit honosították meg Kim Abolafia vezetésével – adta hírül az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ Infinit hírlevele.

Összesen 17 falu diákjainak közvetítenek matematikaórákat a hét öt napján, a videokonferencia módszereivel próbálva áthidalni a hatalmas távolságokat. A három éve kezdődött projekt kezdetén még a résztvevők sem igazán tudták, mire lesznek képesek. Meg kellett küzdeniük a rutintalansággal, valamint új módszereket kellett kidolgozniuk a figyelem felkeltése és megtartása érdekében. A távoktatás lehetőségei adottak, hisz az állam 54 iskolai körzetében az utóbbi években kivétel nélkül kiépült a szélessávú infrastruktúra, a kilenc legelhagyatottabban fekvő térséget pedig videokonferenciára alkalmas berendezésekkel is ellátták.

A technológia ugyanakkor gyermekbetegségekkel küzd, a szélsőséges időjárás, a különböző üzemzavarok és az eszközök használatában való járatlanság hátráltatják a zavartalan oktatást. Továbbá vannak természetesen, akik szerint egy húsvér tanerőt nem pótolhat semmilyen körülmények között sem. (n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?