Tanulásból is megárt a sok!

A diák, aki számára első és legfontosabb dolog az iskola, ugyanis nemcsak a képzelet szüleménye. Igenis létezik. Él és... virul? Hát ezt inkább döntse el az olvasó...

Ez a tanulók gyöngye, nevezzük Eminenskének, már negyedéves egyetemista. Indexében nincs roszszabb jegy egyesnél, s valószínűleg ő csoportjában a legjobb tanuló, de erről hallgat. Nem szerénységből, bár nem lehetne beképzeltséggel vádolni, hanem azért, mert maga sem hiszi, ,hogy ő, éppen ő, a kis senki, a legjobb lehetne az évfolyamában... Hát igen, Eminenske kóros önbizalomhiányban szenved. És csak tanul, tanul és tanul... Délután, hazaérkezve az iskolából már rohan is tovább a különangolra, különnémetre, mert Eminenske gondol a jövőjére, és hiányos idegennyelv-tudással nem lehet elhelyezkedni sehol... Este pedig leül a könyvek, füzetek felé, és tanul... tanul... tanul...

Gyakran panaszkodik fáradtságra, sokszor sóhajt fel kelletlenül, hogy legszívesebben hagyná az egészet, de sosem pihen. Csak félóra délutáni alvást engedélyez magának, utána könyörtelenül berregni kezd az ébresztőóra, jelezvén, itt az idő a tanulásra...

Eminenskének nincs sok barátja. Olykor „kirúg a hámból“, s beül a csoporttársnőivel egy kofolára, de legtöbbször ezt is megbánja, hisz azt az időt hasznosabb dolgokra is fordíthatta volna, mondjuk, magolhatta volna a beszámolóját...

Eminenskének kedvese sincs, és már nem is lesz, hiszen „már nagyon öreg“. Olykor megnéz egy csöpögősen romantikus történetet, és könnyek között konstatálja, milyen reményteljesen szép az élet a filmeken, és milyen kegyetlenül zord a való világ... Kínzó gondolatai elől a tanulásba menekül, s így bezárul az ördögi kör.

Az ördögi körökből is van azonban kiút, ha az illegtő is úgy akarja. Eminenske már nem akarja. Az élete, bár mindig nyafog, siránkozik, jajgat, számára teljességgel kielégítő. Sóvárogva nézi bulizó osztálytársait, de talán még jobban irigyli őket azért a mozdulatért, amellyel képesek sutba dobni az unalmas könyvet... Mégsem próbál meg megváltozni, mert bízik benne, hogy ez az út vezet a sikerhez.

Nos, Eminenske tulajdonképpen sikeres. Indexében sorakoznak az egyesek, sok diák pedig kiugrana a bőréből, ha 1,00-ás átlaga lenne. Eminenske viszont boldogtalan, s ez kiül az arcára is. Udvariasságból mosolyogni szokott, de szívből nevetni már évek óta senki nem hallotta. Az áprilisi tréfák kihozzák a sodrából, a zene idegesíti, a fiúk viccelődő megjegyzései zavarba hozzák. Csoporttársaival csak a házi feladatról beszélget, szobatársaival az időjárásról vált néhány szót. Neki fontosabb dolga van, minthogy egy kicsit pletyizzen, röhögcséljen csak úgy céltalanul.

Szegény Eminenske! Szentül hiszi, hogy jó úton jár, hogy a jövőbeli biztos álláshoz elég a tiszta egyes. Munkahelyet még lehet, hogy talál a kiváló tanulmányi eredményével. De a boldogsághoz a színjeles édes kevés...