Születésnap és névadó

Gúta. Névadóval köszöntötte megalakulásának 45. évfordulóját a gútai Iskola Utcai Alapiskola, amely ezentúl Corvin Mátyás nevét viseli.

Csütörtöki Erzsébet igazgatónő Szigeti Lászlótól vehette át a névfelvételt engedélyező okiratotVas Gyula felvételer A névfelvételt engedélyező okiratot Szigeti László oktatásügyi miniszter a múlt pénteki ünnepségen adta át Csütörtöki Erzsébet iskolaigazgatónak. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a névfelvétel újabb ösztönzést ad a szülőknek, a pedagógusoknak és a tanulóknak egyaránt. A szülőknek arra, hogy magyar iskolát válasszanak gyermeküknek, a pedagógusoknak a további felelősségteljes munkára, a diákoknak pedig a jó tanulásra

Mátyás király gútai kötődése

Amint azt Takács Aurélia igazgatóhelyettes kifejtette: választásuk azért esett éppen Corvin Mátyásra, mivel nagy reneszánsz királyunk mindig is szívén viselte a műveltség, a tudás terjesztését. „Corvin Mátyás nevével jelezni szeretnénk, hogy iskolánk is a tudomány bölcsője, hiszen Goethe szavaival élve: Minél magasabb fokon áll az ember műveltsége, annál inkább úrrá lesz a maga sorsa és élete fölött. Tudásunk legjavát adva oktatjuk-neveljük a ránk bízott gyerekeket, erősítve bennük a nemzeti hovatartozást, a magyarságtudatot” – mutatott rá. Gáspár Tibor gimnáziumi tanár rövid történelmi összefoglalójában méltatta a névadó államférfiúi erényeit, de kitért Mátyás király gútai kötődésére is. „Kedvelt tartózkodási helye volt Komárom, innen gyakran indult vadászatra a Gúta környéki erdőkbe, és asztalára sokszor került hal az itteni vizekből” – mondta a tanár úr. Aki királyunk egyik legnagyobb érdemének nevezte, hogy uralkodása idején terjedt el a magyar nyelvhasználat a törvényhozásban, a közigazgatásban és a levelezésben. „Uralkodása máig élő tanulság az összefogásra, amelyre napjainkban is nagy szükség van” – tette hozzá. Az egybegyűlteket köszöntötte Pék László, a Szlovákia Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke is.

Kopjafa, emlékkönyv

Az ünnepség során Szigeti László és Csütörtöki Erzsébet leleplezte az iskola falán elhelyezett névtáblát. Az iskola megalakulásának 45. évfordulójára ezentúl egy kopjafa emlékeztet, amelyet a névtábla szomszédságában állítottak fel. Az előbbit Paxián József nagymegyeri kőfaragó, az utóbbit Vermes István helybéli hagyományőrző készítette. Az évfordulóra emlékkönyvet is kiadott az iskola, amely felöleli az intézmény 45 éves történetét. Az ünnepi alkalomból több kiállítást is rendeztek, Jókainé Kiss Éva és Csütörtöki Péter munkái mellett az iskola életét bemutató fényképekből is kiállítottak egy csokorravalót. A megemlékezés és névadó a diákok műsorával ért véget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?