Se nem tanárok, se nem diákok

HOSTOMSKÁ FANNI

Talán nem túlzás, ha kijelentjük, 2011-ben a Selye János Gimnáziumban egy hagyomány vert gyökeret. Ekkor csatlakozott ugyanis iskolánkhoz Sandra, aki egy önkéntes programon keresztül jutott el iskolánkba egy évre német nyelvet oktatni. 2013-ban a nyomdokaiba lépett Lukas, akinek egyéves itt-tartózkodása a közelmúltban ért véget. Az ő búcsúzója volt a gimnáziumban megrendezett német nap. Nyolcvan diák vett részt az egész napos foglalkozásokon, amelyek öt csoportban folytak. A diákok verseket, dalszövegeket elemeztek, dalokat énekeltek, drámajátékokkal és színházi gyakorlatokkal, valamint meseírással is megpróbálkoztak – természetesen német nyelven. A foglalkozásokat iskolánk némettanárnői, Szénássy Edit, Fekete Judit és Sáfi Zsuzsanna, valamint a két német fiatal, Sandra és Lukas vezették. Az anyanyelvű lektorok sikere már évek óta köztudott, a diákok sokkalta könnyebben tanulják és alkalmazzák az idegen nyelvet, mert másképp nem tudják megértetni magukat oktatójukkal, tehát a diákság értékes tapasztalatokkal gazdagodott. De vajon mit kaptak az oktatók? Erről kérdeztem a két fiatalt.

Sandra 2011-ben egy évig tartózkodott nálunk. A gimnázium meghívására jött el erre az egy napra újra hozzánk.

Hogyan bukkantál rá annak idején épp a mi iskolánkra?

Igazából nem én találtam. Bejelentkeztem az önkéntes „oktatói” rendszerbe, és az hozott össze a ti gimnáziumotokkal. Az első dolgom az volt, hogy megnéztem, hol is fekszik pontosan Komárom. Elfogadtam a meghívást, így jutottam el hozzátok.

Önkéntesként milyenek voltak a benyomásaid a gimiben és a városban?

Be kell vallanom, az emberek eleinte nem értették, mi célból jöttem pont ide, Szlovákiába, ráadásul önkéntesként, de amikor elmagyaráztam nekik, megértettek. Talán azért volt egy kissé nehezebb megérteniük, mert Szlovákiában még nem épült ki ez a rendszer, nincs olyan fontos szerepük az önkénteseknek, mint például nálunk, Németországban.

Érettségi után jöttél hozzánk. Tanárnak vagy inkább diáknak érezted magad?

Ez jó kérdés. Őszintén szólva az elején én sem tudtam, hol a helyem tulajdonképpen. Nem vagyok tanár, nincs tanári képesítésem, csak az anyanyelvem, másrészt a katedra mögött állok, és próbálok valamit nyújtani a diákoknak. Úgy érzem, valahogy a kettő között álltam.

Nehéz a diákokat rábírni arra, hogy németül kommunikáljanak?

Igazából csak akkor nehéz, ha nem mondják meg nekem, hogy valamit nem értenek, így én sem tudom, hogy mondjam el nekik, vagy hogyan magyarázzak.

Szeretnél még valamikor önkéntesként dolgozni az iskolákban?

Ebben a formában már nem szeretnék, noha nagyon hasznos volt számomra ez az egy év, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, és sokkal tudatosabban vágtam neki az egyetemi tanulmányaimnak.

Milyen érzés volt újra visszatérni hozzánk?

Nagyon jólesett a meghívás, örömmel jöttem vissza, erre az egy napra is.

Hasonló kérdéseket tettem fel Lukasnak is.

Milyennek találtad a városunkat és az iskolánkat?

Az iskola nem sokban különbözik a mi gimnáziumunktól, talán csak annyiban, hogy a Selye Gimnázium még jobban ragaszkodik a hagyományokhoz. Például mi már tegezzük a tanárainkat, míg itt magázódnak a tanárok és a diákok, ami szerintem nagyon jó. A város kicsi, de ettől függetlenül szép és élénk. Őszintén szólva az emberek, a barátaim, akikkel megismerkedtem, nagyon fognak hiányozni, ők töltötték meg élettel az itt töltött napjaimat, és persze a Duna. A Duna mesés itt Komáromnál!

Mit gondolsz, tanár vagy inkább diák voltál?

Ezen sokat gondolkodtam, főleg kezdetben. Nem tudtam, hogyan kell viszonyulnom a tanárokhoz és a diákokhoz, mivel délelőtt a kabinetben kávéztam a tanárokkal, este pedig a diákokkal buliztam a városban. Eleinte nagyon furcsa volt, de később rájöttem, hogy teljesen mindegy. Valahol a kettő között vagyunk, úgy érzem.

Egészen jól megtanultál magyarul. Nehéz volt németül kommunikálni a diákokkal?

Mikor hogy. Eleinte nehéz volt, mivel nem tudtam, melyik osztály németnyelv-tudása milyen szinten van. Le kellett szűkítenem a szókincsem, egyszerűbb szavakat kellett használnom és persze le kellett lassítanom a beszédem is. Magyarul a szabadidőmben tanultam a legtöbbet, főleg a barátaimtól. Megtetszett a nyelv, így elkezdtem komolyabban foglalkozni vele, de az iskolában szinte csak németül kommunikáltam. A némethez nem tudom hasonlítani, mert az anyanyelvem, de akármilyen másik nyelvhez képest a magyar borzasztóan nehéz, sokat szenvedtem vele.

Ajánlod a fiataloknak, hogy hozzád hasonlóan nekivágjanak önkéntes programoknak?

Attól függ. Akinek az érettségi után már határozott terve van, például orvosi egyetemre készül, annak nem, de aki nem tudja még pontosan, milyen pálya vonzza, mi érdekli és hova szeretne menni, annak mindenképpen. Ez az egy év nagyon sokat adott nekem, most már tudom, hogy mit szeretnék tanulni és hol. Célirányossá váltam ezáltal a program által.

Szeretnél még ilyen programban részt venni?

Valószínűleg nem. Nagyon élveztem ezt az egy évet, és nagyon szomorú vagyok, hogy el kell hagynom mind az iskolát, mind az újdonsült barátaimat, de nem hiszem, hogy belevágnék még egyszer. Most már az egyetem vár. Viszont biztos, hogy még idén ellátogatok Komáromba!