Rockfesztivál és focitorna

A mindössze egy esztendeje létező Fiatal Jókaiak Közösségének tagjai nagy fába vágták a fejszéjüket: egész napos megmozdulást szerveznek június második szombatjára. A részletekről Szabó Lajossal, a FIJÓK alelnökével beszélgettünk.

A Fiatal Jókaiak Közösségét csak tavaly alapítottátok, ennek ellenére nem kevés rendezvény van már a hátatok mögött. Kérlek, nagyvonalakban vázold a tevékenységeteket!

Jókán már nagyon hiányzott egy olyan közösség, amely megmozgatja és össze is tartja a fiatalokat. Ez volt a célunk, ezért alapítottuk ezt a baráti társaságnak is nevezhető csoportosulást. Tevékenységünk sok mindenre kiterjed. Rendeztünk már sportviadalokat (asztalitenisz-bajnokság, teremlabdarúgó-torna), drogmegelőzési akciót a helyi iskolában, nosztalgia-bulit, továbbá a falu internetes oldalának a szerkesztésében is kivesszük a részünket.

Mit kell tudni az aktuális rendezvényetekről?

Lényegében ez egy teljes napig tartó megabuli, 2004. június 12-én a jókai sportpályán, amelynek első felében focigála veszi kezdetét, este pedig egy kisebb fesztiválra invitáljuk a rockzene barátait. Az utóbbinak ugyan nincs nagy hagyománya Jókán, de amikor felvetettük a témát a barátainknak, ismerőseinknek, pozitív visszajelzéseket kaptunk, tehát az igény megvan rá.

A focitorna, gondolom, amatőr csapatok részvételével zajlik. Hánykor kezdődik, és lehet-e még nevezni új csapatoknak?

A torna délelőtt 10 órakor kezdődik, és várhatóan este hétig eltart. Az előzetes tervek alapján 16 csapattal számolunk, még van négy kiadó hely, tehát bátran jelentkezhet bárki. Természetesen amatőr csapatok jelentkezését várjuk (6+1 fő), mégpedig a 0903/26-87-59-es telefonszámon. Nevezési díj: 350 szlovák korona, a győztesek pedig értékes, egyénre szóló díjakat vihetnek haza.Kik lépnek fel a fesztiválon?

A fesztivál este fél 8-kor kezdődik, melyen színpadra lép a perbetei No Idea, a pozsonyi Expired Passport, a nádszegi The Lenin Band, a dunaszerdahelyi Stekker és a csallóközcsütörtöki Phoenix. A forgatókönyv szerint a fesztivál éjjel 2-kor zárul, ám ez nem jelent egyúttal zárórát, ugyanis a vendéglátás reggel 6-ig, tehát az első buszok indulásáig biztosított.

Várható-e jövőre a folytatás?

Az igazat megvallva hagyományteremtő megmozdulást tervezünk, tehát ha csak rajtunk múlik, akkor jövőre is megrendezzük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?