Projektírás tanulásába kezdtünk

Az Ifjújág – Iskola – Gazdaság projektünk fejlődése és színvonalas megírása érdekében igyekszünk mindent megtenni, ezért a közelmúltban meghívtuk a Kodály Zoltán Gimnáziumba a Regionális Fejlesztési Hivatal sellyei munkatársait.

Vajda Tibor és Takács Attila tanácsokat adtak, hogyan indulhatnánk el a témával, és hogyan kell egy jó tervezetet elkészíteni. Megismertettek az alapokkal, bevezettek minket a projektírás rejtelmeibe. Elmondásuk szerint a legfontosabb, hogy konkrét elképzelésünk legyen és tűzzünk ki magunk elé célokat. Közös erővel felvázoltuk, hogy mivel nem vagyunk megelégedve, min szeretnénk változtatni.

Megérkezésük előtt úgy gondoltuk, hogy legjobb lenne a kastély közhasznú felhasználása. Segítőink viszont rávilágítottak arra, hogy csak magánszemély oldhatná meg a kastély problémáját, mert egy városnak vagy az államnak nincs annyi pénze és ideje, hogy véghez vigye és kivárja a felújítást és a befektetés megtérülését.

Az idegenforgalom fellendítése

Projektünk elkészítésénél az elsődleges cél nem az, hogy egy tökéletes munkát alkossunk, hanem hogy egy életképes tervet készítsünk a kastély felhasználására. Ennek a projektnek pedig szolgálnia kell olyan lehetőségekkel, melyek megfelelnének a város önkormányzatának is, hogy a tervezettel felkelthesse a megye vagy az ország érdeklődését. A kastély célszerű kihasználása fellendítené az idegenforgalmat, a kultúra fejlődését, új munkalehetőségeket biztosítana, esetleg hasznát vehetnék az iskolaügyben is.

A minap kezünkbe került a Galántai Újság legújabb, áprilisi száma, melyben Mézes Sándor, Galánta polgármestere, így nyilatkozott: „Mindent megteszünk, hogy beruházót találjunk a galántai neogótikus kastély felújítására. Galánta idegenforgalmi szempontból elmaradtott, jelenleg nincs mit kínálni az ide érkező vendégeknek.”

Ezért aztán úgy gondoljuk, hogy projektünk kidolgozásával mi is sokat segíthetnénk a város önkormányzatának a kastély-kérdéssel kapcsolatban. A polgármester egyértelműen a szállodaiparban látja a jövőt, szeretné a szállodaláncba bevinni a kastélyt, esetleg az épülő termálfürdővel is számolva. Miután elemeztük a helyzetet és tisztáztuk céljainkat, fel kell mérnünk a jelenlegi állapotot, hogy tudjuk, miből indulhatunk ki. Mivel a kastély most nincs túl jó állapotban, sok pénzt és energiát kell feláldozni a kívánt eredmény érdekében. Ezért talán nehezebb lesz befektetőt találni, de egy jó projekt már fél eredmény...

(A szerzők: Menyhárt Erzsébet, Mezes Melinda.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?