Piacképes szakok

A kelleténél több bölcsészt és jogászt képeznek Magyarországon – állapította meg egy debreceni hallgatói fórumon Magyar Bálint oktatási miniszter, aki hozzátette, hogy csökkentik az úgynevezett kevésbé piacképes szakok felvételi létszámát.

A kelleténél több bölcsészt és jogászt képeznek Magyarországon – állapította meg egy debreceni hallgatói fórumon Magyar Bálint oktatási miniszter, aki hozzátette, hogy csökkentik az úgynevezett kevésbé piacképes szakok felvételi létszámát. Jelenleg 62 ezer az államilag finanszírozott hallgatói létszám, mely jelentős emelkedést mutat a rendszerváltás óta, ám számos szakon adnak olyan diplomát, melyekkel egyre nehezebb munkát találni – válaszolta újságírói kérdésre Magyar Bálint. A többi között a bölcsészek és a jogászok esetében van túlképzés, a műszaki végzettség pedig jóval nagyobb előnyt ad manapság – tette hozzá a szakminiszter –, éppen ezért még ebben az évben a bolognai rendszer kísérleti bevezetésével egy időben kialakítják a frissdiplomások pályakövetési rendszerét. ĺgy három év múlva már jól látható lesz, hogy hol van túlképzés, illetve hol van hiány, az azonosítás alapján pedig lecsökkentik majd a kevésbé piacképes szakok felvételi létszámát, bár ez ellen várhatóan erősen tiltakozik majd minden érintett tanszék – mondta Magyar Bálint. (mr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?