Palóc tábor Abroncsoson

A Magyar Ifjúsági Közösség az idén ötödik alkalommal szervezte meg Palóc táborát. A július 25-től 31-ig tartó rendezvénynek közel száz résztvevője volt. Reisz András, a palócföldi időjós szép időt jósolt nekünk, az abroncsosi üdülőben egész héten forró volt a hangulat. Igényes programokból sem volt hiány.

A Magyar Ifjúsági Közösség az idén ötödik alkalommal szervezte meg Palóc táborát. A július 25-től 31-ig tartó rendezvénynek közel száz résztvevője volt. Reisz András, a palócföldi időjós szép időt jósolt nekünk, az abroncsosi üdülőben egész héten forró volt a hangulat. Igényes programokból sem volt hiány. A keddi délután vendége Agócs Attila néprajzkutató volt, aki palóc népdalokat tanított, majd vezetésével este fergeteges táncház vette kezdetét.

A táborban megismerhettük a füleki György Norbert írót, akivel Klára c. könyvéről beszélgettünk. Regénye egyből kedvelt olvasmány lett a szabad stílust kedvelők körében. De nemcsak regényíró, költő is ellátogatott a táborba. Zenés irodalmi délután keretében bemutatták Bozó Lake Norbert „Mezítelen hasonmás” c. verseskötetét.

A csütörtök este folyamán, a tábor résztvevői megismerhették a Waterfall zenekart, mely a nemrégiben megjelent albumuk dallamos rock, art-rock és pop szerzeményeivel szórakoztatta a nagyérdeműt. A tábor leghosszabb programja a pénteki kirándulás volt, mely során ellátogattunk az alsósztregovai Madách-házba, és Losoncon részt vettünk a X. Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztiválon, amely a történelmi Nógrád megye több településén került megrendezésre, több mint 40 magyar és külföldi együttes részvételével. A szombat délután és este vetélkedőkkel telt, majd búcsúbulival zártuk ezt a programokban és hőmérsékleti rekordokban gazdag hetet. Jövőre gyertek el ti is!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?