Pálffy István: 222 szó az illemről

Körülbelül középiskolában kezd kínossá válni, ha unos-untalan letegeznek, és te sem találod a megfelelő köszönést. Meg ha valami fontosat szeretnél mondani, de nem tudod, hogy mikor és hogyan tedd. Ezért fogod értékelni Pálffy István 222 szó az illemről című könyvét. Címszavak mögött bújnak meg a tanácsok és szabályok, művészi fotóillusztrációkkal. A címszavak láttán azt gondolná az ember, hogy ez egy lexikon, pedig dehogy! Inkább tárcák, kisprózák ezek különféle élethelyzetekről, amikor úgy érezhetjük, hogy kissé elbizonytalanodtunk. Tele szellemességgel, néha élcelődéssel.

A könyv más értelemben is szakít az illemtankönyvek ezeréves hagyományaival, ugyanis inkább hasonlít egy fotókatalógusra, mint tankönyvre. Nem is szabályozni akar bennünket, hanem nevelni. Nem szabályok vannak benne, hanem megpróbálja elmondani, hogy az illem, más szóval a viselkedés egyszerre nagyszerű és kellemes dolog. Ez sikerült is Pálffy Istvánnak. A kötet kiállása az elegancia érzését ébreszti az olvasóban. Semmi erőszak, csak a viselkedés megformált, ha kell, akkor tapintatos, ha kell, akkor karakán megjelenése. Mert az illem a viselkedés művészete. A könyv nem negatív példákat hoz, hanem bemutatja az illőt. Nem szidalmaz senkit, csak felvillantja, hogy van jobb élet

Néhány szabály: ebéd közben nem telefonálunk, az utcán, csak úgy lezseren nem nyilvánítunk részvétet, de még telefonon sem, nem viselkedünk úgy, mintha a divat uralkodna rajtunk, és nem mi a divaton. Ez a könyv nem az etikettről szól, szó sincsen benne arról, hogy hogyan szólítsuk meg az angol királynőt, vagy hogy csókoljunk-e kezet a köztársasági elnök feleségének. Ez a könyv az illemről szól. Az illem olyan szabályok összessége, melyek megsértését semmilyen büntetés nem fogja követni, esetleg az, hogy életünk végéig rajtunk lesz a bélyeg: otromba fajankó. Persze a könyv olvasójának gyakran támad az az érzése, hogy ezt e nélkül is tudta, hogy eddig is éppen így csinálta! Csakhogy nem felesleges tudnunk, hogy tényleg vannak ilyen szabályok, és nem „a mi készülékünkben van a hiba”, ha mások viselkedését kellemetlennek érezzük.

Egyébként érdekes megnézni azt is, hogy az általában öltönyben és nyakkendőben látható Pálffy hogyan fest piros pulóverben és napszemüvegben, miközben két dinnyét cipel a hóna alatt, a szájában meg slusszkulcs lóg.

Van persze, aki azt hiszi, hogy az illem csak felesleges körítés ahhoz, amit úgyis megtennénk. Ezzel szemben az igazság az, hogy az illem évszázadokon át csiszolt szabályai azért vannak, hogy a világ jól működjön, senki se találja magát kínos helyzetben önhibáján kívül. Hiszen tarthatod magadat a világ legillemtudóbb emberének, ha nem ismersz bizonyos szabályokat. A szabályok pedig kétfélék: vannak ritkán előkerülő, és különösen fontosak, és vannak hétköznapi szabályok, melyeket naponta, sértünk meg vagy tartunk be.

A végeredmény ugyanaz: a betartott és megsértett szabályok öszszessége vagy te, és senkit sem érdekel, hogy butaságból, vagy érzéketlenségből vagy illetlen, ha az vagy.

A 222 szó nem túl sok, éppenséggel nem is kevés – éppen elegendőnek tűnik ahhoz, hogy ne maradjunk fajankók, de azért ne váljunk sznobokká. Bevezetőnek tökéletes egy olyan sorozathoz, mely az illem különféle területeit szándékozik majd bemutatni, és melynek következő kötetét 2004 tavaszán adja majd ki a Pro Európa kiadó, a kötet gondozója. Mindenkinek ajánljuk, mert megéri az árát. (he)

(Pálffy István : 222 szó az illemről, PRO EURÓPA KIADÓ, 2003)