Ördöggörcs

A Karinthy-mítosz hősei, Frigyes, Ferenc vagy Gábor, az őrült költő, akinek két kötete máig csak kevesek birtoka, beleivódtak a magyar irodalom tudatába. Olyannyira, hogy nem is fogunk csodálkozni, amikor kiderül, hogy mellettük a családban zseniális őrültek egész hada élt és él. Márton, a ma élő legidősebb Karinthy először ült le az írógéphez, és már biztos, hogy Ördöggörcs című regénye a karácsony egyértelmű bestsellere lett.

A regény szövegében kezdetben elég nehéz eligazodni, ugyanis van abban napló, fiktív napló, vannak régen készült magnetofon-felvételek lejegyzései, vannak ilyen-olyan cetlikről és füzetekből bemásolt adatok és emlékek, egyszóval szinte minden dokumentációs eszközt felhasznál az író. Nem is kérdés, hogy erre szükség van, hiszen a regény egyszerre dokumentum, és egyszerre fikció is, valahogy úgy, mint amikor a történelmi ismeretterjesztő filmekben egyszer csak eljátszanak egy csatát vagy királygyilkosságot. A regény címe egyébként éppen Karinthy Gábortól származik, aki saját betegségére használta ezt az általa alkotott kifejezést.

A regény voltaképpeni főszereplője Karinthy Gábor, aki Frigyesnek Judik Eteltől született fia, és aki élete nagy részét elmegyógyintézetben töltötte. Ez persze nem ritka íróknál, gondoljunk csak Rejtő Jenőre vagy akár az osztrák, és szintén költő Georg Traklra, akik szintén gyakori vendégek voltak az effajta műintézményekben. Ezt a szálat azonban nemcsak egyszerűen kiegészítik a Cinivel készített interjúk, vagy azok, melyeket a család híres barátaival, például Weöres Sándorral készített egykor Márton, hanem egyben azt is jelentik, hogy a másik főszereplő, az igazi főszereplő ebben a regényben maga a Karinthy család. A család egyik fő bűne pedig az, hogy az előtérben állók mögött rokonok egész hada gályázik. Olvassunk csak bele a regénybe! Az alábbi sorok abból a magnófelvételből lettek kimásolva, melyeket apjával, Cinivel készített az író.

„A Karinthy család is teli volt őrültekkel, és a Devecseri család is teli volt őrültekkel. Igen, a mi családunk is. Ezek folyton jöttek. Mint a Mici néni, a te nagypapád nővére, aki komplett elmebajos volt. Ugyanakkor zseniális nő is volt, nyelvtehetség, aki tizenöt-húsz nyelven oda-vissza fordított. Gépírónő volt, akinek ha spanyolul diktálták a szöveget, ő azonnal oroszra írta át. Az összes híres, nagy Karinthy-fordítások nyers változatát Mici csinálta, a Micimackót is. A verseket, meg amitől az lett, ami, végül persze apám rakta bele. De hát apám nem is tudott angolul. Azt hiszem, még a Gullivert is Mici fordította, és Leacockot is. Egy időben egész fordítóiroda működött náluk. Mici a diákjaival futószalagon készítette a fordításokat. Apám csak a nevét adta hozzá, miután átfutotta a nyomdába kerülő szövegeket. Egyszer egy Sienkiewicz-regényben nyomtatásban is bent maradt, amit az egyik diák írhatott a szövegbe: Karinthy úr, ezt a szót itt nem értem.”

A család másik démona, hogy az apák mindig már előre elkészítették mintegy a gyerekek arcképét, már előre bevonták őket az irodalomba azzal, hogy közölték gyerekkori mondásaikat, és ezek a gyerekszájak szinte elzárták az önformálás lehetőségeit a fiatalok előtt. ĺgy lett Karinthy Ferencből, Frigyes Böhm Arankától született gyermekéből Cini, amikor apja ezen a néven közölte mondásait a Színházi Életben, és így tett később Ferenc is Mártonnal, azaz az akkori Marcival.

A Karinthyk neve azonban nem tesz magában jóvá, sőt kiválóvá egy regényt. Sőt, még azt is mondhatnánk, hogy száz év múlva, amikor már alig valaki emlékszik majd a Karinthy névre, vagy talán már olvasni is csak a kiváltságos kevesek fognak, ez a könyv sem lesz már érdekes. Ezért kell elmondanunk, hogy a regény legfontosabb kérdése a fausti kérdés: lehetséges-e megváltani a világot akarattal? Gábor ugyanis, a regény főhőse leginkább attól szenved, hogy tehetségtelennek tűnik a hatalmas apa árnyékában, és inkább választja az őrültek házát, minthogy ezt a tényállást maga előtt beismerje. Talán nem tehetséges, talán ezt ő maga is tudja, de ő az akar lenni. Nagy író akar lenni, vagy semmi. Azon persze lehet vitatkozni, hogy költőként mennyire volt sikeres (nem ismerték el, de számos egészen kiváló, bár kissé avíttas érzelmi világú verse van), azon azonban aligha érdemes, hogy egyszer életében mindenkit megkísért valami olyasmi, ami lehetetlen, de lehetségessé akarja tenni. A kérdés az, hogy ebben a helyzetben ki hogyan viselkedik. Faust lesz-e, vagy visszavonul? És persze az is kérdés, hogy mikor tesz helyesen.

Erre a problémára utal már a regény első mondata is, melyben mintegy előrevetíti Karinthy Márton azt a problémát, hogy akkor is tenni kell valamit, ha éppenséggel lehetetlennek tűnik az, amit tennünk kellene.

Karinthy Mártonnak sikerült valami egészen eredetit teremtenie, könyve ugyanis teljesen eltávolodik attól, amit eddig Karinthy-féle prózának mondtunk, vagy éppenséggel várnánk tőle. Feszes, szinte hideg mondatai kíméletlenül, egyre szűkebb ívben keringenek családjának külső és belső problémái, mítoszok és igazságok, egészség és betegség körül. És egészen nyilvánvaló, hogy a tét a saját élete és egészsége is volt. Nagyszerű könyv, érdemes olvasni. (i, he)

(Karinthy Márton: Ördöggörcs, Ulpius, 2003.)